Rendőrségi nyomozás indult a brit Munkáspárt tagjainak lehetséges antiszemita gyűlöletbűncselekményei miatt

külföld
2018 november 02., 08:13
comments 26

A londoni rendőrséghez eljutott egy mappa, amiben elvileg a brit Munkáspárthoz köthető antiszemita gyűlöletbűncselekményekre vonatkozó bizonyítékok találhatóak. A mappa tartalma alapján a rendőrség hivatalból nyomozást indított.

A Munkáspártnál azt mondták, őket még nem keresték, de készek mindenben együttműködni a hatóságokkal.

A brit Munkáspártot és vezetőit az utóbbi években több antiszemitizmussal kapcsolatos vád is érte (Jeremy Corbyn pártelnök például a 1972-es mücheni terrortámadás elkövetőinek sírját is megkoszorúzta Tunéziában), de rendőrségi nyomozás eddig nem kerekedett a vádakból.

A rendőrséghez eljuttatott mappában más ügyek mellett 45 olyan eset szerepel, amikben a Munkáspárt tagjai antiszemita posztokat tettek közzé a közösségi médiában, többek közt olyanokat, mint hogy

„Szabaduljunk meg a zsidóktól, akik mindannyiunk számára rákot jelentenek!”

A rendőrség szerint a mappában 17 olyan eset szerepel, amelyikben tényleg indokolt a rendőrségi nyomozás, és 4 olyan, ami rasszista gyűlöletbűncselekménynek tekinthető. Utóbbiak között van az egyik párttag ügye, aki zsidó származása miatt zaklatott egy gyereket. Ugyanezt a párttagot azzal is vádolják, hogy légfrissítőt lengetve üldözőbe vett egy 6-7 éves színes bőrű lányt, akit csokimajomnak nevezett, és azt kiabálta, hogy bűzlik a currytől. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.