Orbán a Brexitről: Ezért is Brüsszel a felelős

politika
2018 november 25., 14:11
comments 412

Magyarország miniszterelnöke Brüsszelben a közszolgálati M1-nek beszélt arról, hogy milyen szomorú nap a mai az Európai Unió életében, miután hivatalossá vált, hogy az Egyesült Királyság elhagyja a nemzetközi közösséget.

Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Európai Néppárt kongresszusán a Messukeskus Kongresszusi Központban, Helsinkiben 2018. november 8-án
photo_camera Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Európai Néppárt kongresszusán a Messukeskus Kongresszusi Központban, Helsinkiben 2018. november 8-án Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Az MTI szerint Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy Magyarország mindent megtett azért, hogy maradásra bírja a briteket, még a kampányba is beszálltunk, de el kell fogadni, hogy ők így döntöttek, így nincs más lehetőség, mint elfogadni ennek következményeit. 

Orbán nem felejtette el megjegyezni, hogy a britek nem csak politikai, de gazdasági tekintetben is motorjai voltak az uniónak, távozásukkal pedig a magyarok is rosszul járnak, mivel alighanem több pénz érkezett volna a következő években a közösségi alapokból Magyarországra, ha az Egyesült Királyság marad a köteléken belül. 

Az angliai magyarokkal kapcsolatban annyit mondott még, hogy ők biztonságban vannak, helyzetük a Brexittel nem romlott. 

Orbán természetesen kitért arra, hogy a néppárti társai által vezetett „Brüsszel” jelenleg rossz kezekben van, felelősség terheli még a Brexit miatt is, miután olyan vezetőt választott magának, akit a britek nem támogattak, és felelősség terheli amiatt is, hogy bevándorlókat engedett a kontinensre, ezekkel pedig el kell számolniuk a 2019-es európai választásokon.  

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.