A Médiatanács igenis rajta tartja a szemét a magyar nyilvánosság legaggasztóbb fejleményein

Tegnap jelentették be, hogy egy  Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű szervezetben vonják össze szinte a teljes kormánypárti nyilvánosságot Magyarországon. Az alapítványba 400-nál is több kiadvány kerülhet, a kuratórium elnöke Liszkay Gábor Mediaworks főnök lett, de rajta kívül a testület tagja még Varga István (ex-MDF, Fidesz), Bajkai István (az Orbán-család volt ügyvédje, jelenleg fideszes országgyűlési képviselő) és Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ - a kormány által finanszírozott civil szervezet - elnöke.

A magyar nyilvánosság történtében még sosem koncentrálódott ilyen erő egy kézben. Éppen az ilyen helyzetekben jön jól, hogy Magyarország egy európai jogállam, kiépült, független intézményrendszerrel. Van tehát olyan állami szervezet, aminek kifejezetten az a dolga, hogy megvizsgálja, hogyan befolyásolná a magyar nyilvánosságot egy ilyen fúzió.

Ez a szervezet a Médiatanács, ami komoly befolyással és nagy gazdasági erővel rendelkező szereplők számításait is hajlandó keresztül húzni, ha a magyar állampolgárok érdekei ezt kívánják. Talán sokan emlékeznek, hogy 2017 januárjában például a Médiatanács megakadályozta, hogy az RTL bevásároljon a 24.hu kiadójába, mert

ha létrejönne az üzlet, akkor az RTL olyan „véleménybefolyásolási képességet” szerezne, ami veszélyeztetné az állampolgárok sokszínű tájékozódáshoz fűződő jogát.

Ezek után nem csoda, hogy egy nappal a kormánypárti mega-média-fúzió bejelentése után a Médiatanács közleményt adott ki, hogy éreztesse: rajta tartják a szemüket a magyar nyilvánosságban történő, aggasztó folyamatokon.

A közlemény szerint:

A Médiatanács idén is figyelemmel kíséri a Való Világ új szériáját

A hatóság idén is hétről hétre számszerűsíti és a Való Világ-barométer oldalán közzéteszi az RTL II valóságshow-jának egyes, gyermekekre aggályos jellemzőit: a trágárságot, a dohányzást, az alkoholfogyasztást vagy a megjelenő szexualitást. Ezek közül a gyakorisági rekordot a káromkodás tartja: az egyik adás negyvenöt perce alatt kilencvenegy – azaz percenként több mint két – ilyen esetet regisztrált az NMHH.

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.