Az adatvédelmi biztos szerint a belügy befogadta észrevételeit a központi kamerarendszert felállító törvényben

POLITIKA
2018 december 03., 14:40
comments 39

Vasárnap megírta a hvg.hu (és innen átvéve a 444 is), hogy Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos hivatala, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) több ponton is aggodalmát fejezte ki a Belügyminisztériumban készített törvénytervezettel szemben, ami összekapcsolná a rendőrségi, közteres és pénzintézeti kamerákat, több tízezer kamera képét összegyűjtve ezzel.

A hvg cikkére hétfőn közleményben reagált a NAIH, azt írták, ők valóban véleményezték ezt a törvénytervezetet, a javaslataik azonban egy újabb javaslatban be is kerültek az indítvány szövegébe.

„Időközben egyeztetést folytattam a Belügyminisztérium szakértőivel, amelynek eredményeként több olyan szabállyal egészítették ki a szóban forgó T/2390. számú törvényjavaslatot, amely a személyes adatok védelmét szolgálja. Például belekerült az, hogy ezen túl is attól az adatkezelő szervtől lehet majd kérni a kameraképek hozzáférhetővé tételét, amelynek kamerája a képfelvételt készítette” - írta Péterfalvi, akik minden érdeklődőnek ajánlja, hogy olvassa el a NAIH eredeti állásfoglalását a szervezet honlapján.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.