Az Aranylabda mellé még a horvát bíróság is ejtette a Modric elleni vádakat

foci
2018 december 03., 22:24
comments 25

Ejtette a horvát bíróság a Luka Modric ellen felhozott vádakat. Ez éppen hétfőn lett nyilvános, mikor a Real Madris játékosa átvette az Aranylabdát Párizsban.

Modric ellen hamis tanúzás volt a vád, mert a Dinamo Zagreb korábbi elnöke és a Horvát Futballszövetség korábbi vezetője, Zdravko Mamic elleni eljárásban őt is meghallgatták tanúként, és míg 2015-ben azt vallotta, hogy utólag írt alá Mamic-tyal egy szerződést arról, hogy 2008-as külföldre igazolása után járó transzferdíjból Mamic is kapjon, de ezt a vallomást később megmásította, és azt mondta, 2004-ben írta alá a záradékot. Az ügyészség szerint meghamisították, visszadátumozták a szerződést, Modric pedig szándékosan hazudott eskü alatt, ezért most márciusban vádat emeltek ellene.

Modric ezzel a horvát futballt átszövő mély korrupciós botrányba keveredett bele, több horvát focistával együtt. Ez az az ügy, ami miatt több horvát drukker a vébén is bojkottálta a csapatot.

Ezt a vádat ejtették most. Ha ez nem történik meg, Modric börtönbüntetést is kaphatott volna. (FotMob)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.