Ronaldo elismerhette, hogy 2009-ben erőszakosan közösült Kathryn Mayorgával

bűnügy
2018 december 03., 09:00
comments 384

A Las Vegas-i rendőrség nyomoz, miután a 34 éves Kathryn Mayorga és a német Spiegel magazin dokumentumok alapján azt állítja: Cristiano Ronaldo peren kívül 375 ezer eurót fizetett a nőnek annak titokban tartásáért, hogy 2009-ben egy szállodai szobában megerőszakolta őt.

A Juventus sztárja az ügyről azt mondta, mélyen és súlyosan érinti a magánéletét, barátnőjét, családját, négy gyerekét és természetesen a jó hírnevét is, de biztos benne, hogy az igazság utat fog törni ebben az ügyben, és az őt támadók is igazat adnak majd neki.  Szeptember 28-án az Instagramon fake news-nak nevezte a vádakat, az ügyvédei pedig perekkel fenyegették meg a Spiegelt. Ronaldo nem élt azzal a lehetőséggel, hogy  kommentálja az értesüléseket.

Cristiano Ronaldo Torinóban, a Juventus stadionjában
photo_camera Fotó: Jose Breton/NurPhoto

De a Spiegel most egy olyan dokumentumról ír, amiből a lap szerint kiderül: Ronaldo elismerte az ügyvédeinek, hogy a nő kinyilvánított ellenkezése ellenére közösült vele.

A lap szerint az is kiderül, hogy Ronaldo ügyvédcsapata hogyan próbálta meg elhallgattatni Mayorgát.

Ronaldo ügyvédei összeállítottak egy 27 oldalas kérdőívet, hogy megtudják, pontosan mi történt 2009 júniusában. A dokumentumban – ami részletes leírást ad a szexről – Ronaldo elismeri, hogy durva volt a szex, a nő zúzódásokat is szerezhetett, és többször kérte, hogy álljon le.

2009 szeptemberében egy frissebb változat is készült a kérdőívből: ebben Ronaldo már máshogy válaszolt, és nem ismerte el, hogy a nő többször ellenkezett volna. (via hvg.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.