Podcastban oldottak meg egy 1982-ben történt ausztrál gyilkosságot

bűnügy
2018 december 06., 06:44
comments 68

A true crime nevű műfajnak, ahol jellemzően egy újságíró vagy dokumentumfilmes elkezd kinyomozni egy régi bűntényt, eddig a Jinx nevű sorozat volt a királya. Ebben egy Robert Durst nevű amerikai milliomosról nem csak kiderül, hogy sorozatgyilkos, de a műsor egyik vele készített interjújának szünetében bekapcsolva felejtett mikrofonjába lényegében bele is mondja, hogy ő ölt meg egy csomó embert. A rádiós-podcastos világban a Serial volt eddig a legnépszerűbb, ennek első évadában egy amerikai gimnazista 1999-es eltűnését, és a halála miatt elítélt osztálytársának ügyét járják körbe.

Ezekhez képest is nagyot gurított most az ausztrál The Teacher's Pet nevű podcast, ami egy 1982-ben eltűnt nő, Lynette Dawson esetét vizsgálja meg. Az utolsó adás idén augusztusban ment le, és azóta 25 millión hallgathatták végig a sorozatot. A rádiós nyomozásnak nagyon kézzelfogható eredménye lett, Ausztráliában letartóztatták ugyanis a nő egykori férjét, a most 70 éves Chris Dawsont, akit gyilkossággal vádolnak.

A podcastból kiderült például, hogy a tanárként dolgozó férfinek a házasságuk vége felé viszonya volt egyik 16 éves diákjával, aki a nő eltűnése után néhány héttel már be is költözött a házukba.

A rendőrség annyit árult el, hogy két fontos új tanú került elő az ügyben, az egyik feltehetően a diáklány, akit Chris Dawson Lynette  eltűnése után feleségül is vett, de azóta már elváltak.

A férfi ártatlannak vallja magát, szerinte felesége nem halt meg, hanem valamilyen szektához csatlakozott. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.