Állítólag egy hét múlva újra járni fog az ismert univerzum legösszetettebb szerkezete, a Moszkva téri elátkozott óra

ÉLET
2018 december 07., 15:25
comments 126

Miközben az érdeklődők javában készülnek arra a vicces vasárnapi akcióra, amikor a résztvevők tiltakozásul ismét otthonról hozott faliórákat fognak ragasztani az örökké elromló Moszkva (Széll Kálmán) téri óra beton toronyrészére, a BKK azzal keresett meg, hogy jó hírük van:

„A Széll Kálmán téri órával kapcsolatos cikke kapcsán tájékoztatjuk, hogy a Széll Kálmán téri órát garancia keretében javítja a kivitelező. A hibát feltárták, jelenleg tart az alkatrészek gyártása. Az óra várhatóan egy hét múlva újra működni fog."

Nem vagyok sem mérnök, sem órás, csak egy naiv szemlélődő, aki azt látva, hogy, már néhány száz forintos ajándéktárgyakba is simán szerelnek digitális órát, tudatlanságában azt képzelte, hogy ez a feladat a technológia mai állása mellett nem jelent kihívást.

Természetesen tévedtem. Amikor ugyanis visszakérdeztem, hogy a mostani leállás oka ugyanaz a probléma-e, ami miatt a tér átadása után azonnal elromlott az óra, ezt a választ kaptam:

„Korábban a tápegység hibásodott meg, annak cseréje után az óra megfelelően működött, az a hiba többé nem jelentkezett. Néhány nappal ezelőtt – az eddigi információk szerint — az órafejben lévő, kijelző-vezérlő alkatrészei hibásodtak meg, és mivel ezek nem önállóan beszerezhető szériaalkatrészek, ezért azokat egyedileg kell legyártani.”

Kempelen Farkas sakkozógépe ehhez képest lótúró lehetett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.