Miért nem készült el soha a kormány első világháborús központi emlékműve, és mi az, ami megépült helyette?

„Száz év után végre hazánkban is méltó, a kortárs képzőművészet és építészet nyelvén megfogalmazott, ám mégsem csupán a pillanat számára készülő központi emlékhely épülhet annak a 661 ezer elesett katonának, akik száz évvel ezelőtt a hazáért adták az életüket."

Ezeket a zengzetes szavakat Balog Zoltán, akkoriban éppen emberierőforrás-miniszterként szolgáló lelkész 2016 tavaszán, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság elnökeként mondta, akkor, amikor a testület éppen nyílt ötletpályázatot írt ki a leendő emlékmű helyére és kinézetére.

Balog nemhiába volt bizakodó. A mindenkori Orbán-kormányok az évek során több milliárd forintos nagyságrendű pénzt biztosítottak arra, hogy a világháború liberálisan értelmezett centenáriumakor, vagyis a 2014 és 2020 közötti hat éves időszakban folyamatosan lehessen költeni mindenféle célokra, például pályázatokra, konferenciákra, kopott világháborús emlékművek felújítására és hasonlókra. (Arról, hogy hogyan és milyen felújításokra osztottak ki százmilliókat, ezt a cikket írtuk, az ötletpályázatról és a felmerült vicces ötletekről pedig ezt.

Az ötletpályázat pedig kifejezetten népszerű volt: a totál amatőröktől a profi szobrászokig-építészekig rengetegen küldtek ötleteket. Helyszíntippben sem volt hiány, a Vártól az Erzsébet és Flórián téren át a Vérmezőig és a Józsefváros pályaudvarig egy rakás közterület merült fel.

Ám ez az emlékmű a nagy elszánás és a médiazaj ellenére sem valósult meg. Sőt titokban valamiért le is állították az egészet. 

A 444 ugyanis megtudta, hogy a Fiumei úti sírkertben pár hete felavatott első világháborús emlékmű nem ez a bizonyos, korábban tervezett központi kormányzati emlékhely, hanem a temetőt kezelő Nemzeti Örökség Intézetének saját projektje. 

„A Nemzeti Örökség Intézete emlékművének semmi köze az emlékbizottság 2016-os ötletpályázatához, annak eredményéről nincs információnk”

- erősítette meg a 444-nek Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖI főigazgatója.

A ténylegesen felépült, szigorúan geometrikus emlékmű, ami a távolból úgy néz ki, mintha egy szürke piramisra aránytalanul nagyméretű padlásablakokat szereltek volna, tehát a Fiumei úti temető saját vállalkozása. 

Fotó: NORI/NORI

Nem véletlenül. 

Fotó: NORI/NORI

A temetőben ugyanis már 1914-ben, a világháború ötödik hónapjában felállítottak egy emlékművet a szaporodó áldozatok emlékére. Ez egy farönkökből ácsolt, rögtönzött piramis volt. Az 1915-ös halottak napjára pedig már állt az a földből emelt, de már kőlapokkal borított és lépcsővel is felszerelt, masszívabb piramis a Kossuth-mauzóleum mellett, amit szintén ideiglenesnek szántak, és amit az „elesettek gúlájának” vagy a „hősök gúlájának” is neveztek. 

A frissen felavatott helyszín letisztult alapformája erre a gúlára tesz egyértelmű utalást.

A végleges emlékművet ezek után a rákoskeresztúri Új köztemetőben építették fel, a Fiumei úton pedig 1917-re mindkét piramist lebontották.

A harmincas években aztán a Fiumeiben is épült egy emlékhely az elcsatolt országrészekben nyugvó katonák tiszteletére. A második világháború után hatalomra kerülő kommunisták azokban mindkét temető összes vonatkozó építményét leromboltatták. 

„Célunk az volt, hogy az új emlékmű külsejében is utóda, folytatása legyen az eredeti mementóknak”

- mondta kérdésünkre Radnainé Fogarasi Katalin.

Az eredetiekről nem találtam ábrázolást, de tanúsíthatom, hogy az új emlékmű élőben is hatásos, ugyanakkor nem tolakodó, a megfogalmazásában nincs semmi ideologikus vagy giccses - ellentétben például a német megszállás Szabadság téri emlékművével.

Na de miért nem készült el a másik, az „igazi, nagy” kormányzati emlékmű? 

Az alapvető ok nyilván az volt, hogy a 2016-os pályázat eredménytelenül zárult. Egész pontosan az történt, hogy a bíráló bizottság szerint nem született olyan pályamű, ami minden vonatkozásban megfelelt volna a kiíró szándékainak, de hatot azért megvettek egymillió forintért.

Ilyen esetekben gyakran megtörténik, hogy a majdnem győztes munkák alkotóit felkérik a művük átdolgozására. Ebben az esetben viszont még a megvásárolt művek sem tetszettek ehhez eléggé az illetékeseknek. Elképzelhető, hogy azért, mert mind a hatból hiányzott a mostani kormányzat által megrendelt emlékművekre jellemző ideologikusság és könnyen dekódolható politikai üzenet.

Ilyen volt mindkét lövészárok alapú pályamunka: a Nart Építészeti Műterem Kft óriási alapterületű lövészárokrendszere a Józsefvárosi pályaudvar területén, ami a közönségdíjat is megnyerte

illetve Ritter Dánielnek a Vérmezőre álmodott, vízzel kombinált árka is:

De távol állt ettől a Per-AA Műterem kft-nek  a Millenáris új részére elképzelt terve is ami az amerikai-mexikói határfal felidézésével juttatta volna eszünkbe, hogy az első világháborút Amerika hadba lépése döntötte el:

Csakúgy, mint a Keller Műterem Kft minimalista felfogású gigabuszmegállója a Vérmezőn:

vagy Vadász Balázs Hűvösvölgybe képzelt világi temploma:

illetve a leglátványosabb megvásárolt munka, Togay Can János harangmezője a Gellért-hegy oldalából:


A 2016-os eredménytelenség után tehát annyira nem sikerült a megbízónak is elfogadható tervet találni, hogy hiába a biztos anyagi háttér, a Centenáriumi Emlékbizottság kifutott az időből, és a neve ellenére lemaradt a világháború végének százéves évfordulójáról is.

Mindezek miatt úgy tűnt, hogy a Fiumei úti gúla felavatása a kormányzati nekibuzdulás végleges kudarcát jelenti. Amikor el is könyveltem volna a dolgot, megérkezett az ügyet új megvilágításba helyező válasz az első világháborús megemlékezéseket a gyakorlatban menedzselő emlékbizottsági tag, Schmidt Mária sajtósaitól:

„A bíráló bizottság egyik pályázatot sem találta megvalósításra alkalmasnak. Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság az első világháború hőseinek központi emlékhelye kialakítására vonatkozó tervet nem vetette el, továbbra is foglalkozik a témával."

Szóval elképzelhető, hogy mégis lesz Nagy Központi Emlékmű. 

De hogyan magyarázzák majd meg, hogy ez már semmiképp sem készülhet el 2018-ban? Ehhez nyújthat kulcsot az, hogy amikor Schmidt Mária nemrég sajtóbejárást tartott az általa rendezett Nagy Központi első Világháborús Emlékkiállításon - erről Schmidt Mária halál komolyból megcsinálta a Tanú híres poénját, a Fideszes Szellem Vasútját címmel írtam cikket - több alkalommal is kifejtette azt az elméletét, hogy a nagy háború valójában nem 1918-ig, hanem 1922-ig tartott. Ha elfogadjuk ezt, máris van még négy év a megfelelő terv megtalálására. 

Elnézve az emlékkiállítást, ez a koncepció egyből lehetőséget adna a leendő emlékmű aktualizálásához is, hiszen Schmidt a háború lezárását az általa szenvedélyesen kritizált antant-hatalmak aljasságaként értelmezi, és úgy látja, hogy az általa látványosan utált Amerika vesztünkre ekkor lett a világ vezető hatalma. A határidő kitolása 2020-2022-ig elvileg arra is lehetőséget ad, hogy a leendő központi emlékmű akár a Trianon-tematikára is reflektáljon, ami a korábbi tervekből teljes mértékben hiányzott.