A parlamenti balhé után a _KDNP_ tanácsot adott az ellenzéknek, hogyan érdemelhetnék ki a választók támogatását

képzavar
2018 december 12., 12:42
comments 88

A KDNP nagyon kiakadt amiatt, hogy szerdán az ellenzék a házelnöki pulpitus blokkolásával próbálta megakadályozni a túlóratörvény elfogadását. Egyrészt szégyenteljesnek tartják a történteket, és bár a kereszténydemokraták 1994-ben jutottak önállóan a parlamentbe, de szerintük úgy nem lehet kiérdemelni a választók támogatását, ahogy az ellenzék viselkedett.

A közleményt változtatás nélkül közöljük:

„Szégyenletes események helyszíne volt ma a parlamenti szavazás ideje alatt az Országház. A politikailag erőtlen ellenzék fizikailag próbálta megakadályozni, hogy az Országgyűlés elvégezhesse tervezett munkáját. Az ellenzék ezzel is bebizonyította, hogy nem hisz a politikai vitában és kultúrában, az érvek ütköztetésében, hanem csak az agresszív fellépésben és az anarchiában. Nem a választók támogatását kívánják kiérdemelni, hanem meg nem engedhető eszközökkel meg kívánják akasztani a többség akaratának érvényesülését. Talán, ha komolyan vennék munkájukat, többet is elérhetnének. Tetteikkel most is önmagukat minősítették.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.