Szerdán a fideszes többség 130 igennel megszavazta a rabszolgatörvényként ismertté vált módosítást a parlamentben, amit az ellenzék a pulpitus elfoglalásával akart megakadályozni. De Latorcai János végül a kormánypárti padsorokból vezényelte le a szavazásokat.
Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf javaslata úgy módosítja a Munka Törvénykönyvét, hogy az engedélyezett túlórák számát a mostani évi 250-ről 400 órára emelnék. Mindezt a munkaadók kollektív szerződés nélkül, a munkavállalóval kötött megállapodás alapján is megtehetnék.
Kollektív szerződés rendelkezése alapján továbbra is legfeljebb évi 300 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el, de ezen felül ha a munkáltató és a munkavállaló írásban megállapodik, naptári évenként legfeljebb 100 óra rendkívüli munkaidő, önként vállalt túlmunka elrendelhető.
Ráadásul az elszámolásra rendelkezésére álló időkeretet az eddigi 1 évről 3 évre növelnék, vagyis a munkások később kapnák meg a pénzüket. A fideszes javaslat miatt a szakszervezetek is tiltakoztak, szombaton pedig több ezren tüntettek ellene a fővárosban.
A túlóratörvény miatt szerda délutánra tüntetés szerveződik a Kossuth téren.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.