Magyar származású a Kínában bosszúból őrizetbe vett kanadai exdiplomata

külföld
2018 december 13., 07:43

Michael Kovrig, a Kínában bosszúból őrizetbe vett kanadai exdiplomata ezer szállal kötődik Magyarországhoz, hívta fel a figyelmünket egy olvasónk, aki annak idején még együtt is zenélt vele. Kovrig, mint írta, magyar származású, és a kilencvenes évek felében Budapesten élt, a Budapest Week újságírója volt. Emellett 1996-99 között ő volt a Bankrupt zenekar énekese. Tavaly áprilisban, amikor újra Budapesten járt, a zenekarnak épp koncertje volt, így Kovrig is beszállt egy szám erejéig a buliba.

Kovrigot, aki most már az International Crisis Group munkatársa, hétfő este vették őrizetbe Pekingben. Letartóztatása minden bizonnyal bosszúakció volt azért, hogy Kanadában őrizetbe vették Meng Van-csoút, a Huawei pénzügyi vezetőjét. A kanadai hatóságok amerikai körözés alapján vették őrizetbe Menget a vancouveri reptéren, átszállás közben.

Az amerikai hatóságok azzal gyanúsítják Menget és a Huaweit, hogy az amerikai szankciókat megszegve üzletelt Iránnal. A Huaweit emellett azzal is gyanúsítgatják, hogy együttműködik a kínai titkosszolgálatokkal, eszközei adatokat osztanak meg a kémekkel. Meng amúgy tízmillió dolláros óvadék ellenében szabadlábon védekezhet a kiadatási eljárásában.

A kanadai külügyminisztérium szerdán azt közölte, hogy értesüléseik szerint a kínai hatóságok azóta még egy kanadait őrizetbe vettek. Michael Spavor, aki az észak-koreai határhoz közeli Tantungban él, a héten azzal fordult a kanadai illetékesekhez, hogy kihallgatásra vitték. Azóta nyoma veszett, a kanadai külügyminisztérium most próbálja kideríteni, hogy hova hurcolhatták.

A kanadai hatóságoknak nincs tudomásuk arról, hogy miért hurcolták el Spavort. Ahogy azt se tudják még, hogy a hétfőn elhurcolt Kovrigot hol tartják fogva. A kínai sajtó közben arról ír, hogy Kovrigot "a kínai állambiztonságot veszélyeztető cselekményekkel" gyanúsítják. A legfrissebb, csütörtöki kínai lapbeszámolók szerint Spavorral szemben is ugyanez a gyanú. Spavor a Paektu Cultural Exchange nevű szervezetet vezeti, ez Észak-Koreába szervez üzleti, kulturális és turisztikai utazásokat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.