Évi 500 millió eurót szedne be a legnagyobb techcégektől Franciaország

külföld
2018 december 18., 09:29
comments 30

Január elsejétől lép életbe az új adó Franciaországban, amelyet a digitális óriásvállalatok, így a Google és a Facebook kell majd megfizessenek. Ezt hétfőn jelentette be Bruno Le Maire gazdasági miniszter.

Emmanuel Macron kormánya sokat próbálkozott azzal, hogy létrehozzanak egy összeurópai digitális adócsomagot, de nem jártak sikerrel, úgyhogy végül nemzetállami szinten léptek. A várakozások szerint az új adónemből évi 500 millió euró folyhat majd be a költségvetésbe.

A korábbi tervek még a márciusi bevezetésről szóltak, mert akkor még abban bíztak, hogy megvalósulhat egy EU-s szintű adóztatás. Vasárnap azonban Edouard Philippe miniszterelnök jelezte, hogy a francia kormány kész hamarabb lépni. Az új adónem arra is jól jön majd a francia kormánynak, hogy a sárgamellényes tiltakozások hatására bejelentett gazdasági változtatásokat, például a minimálbéremelést finanszírozni tudják.

A francia techadó jelentősen hasonlít majd arra a tervezetre, amit az Európai Bizottság javasolt, de ez nem csoda, hiszen azt a tervezetet nagyban befolyásolta a francia álláspont. Az új adó azokat érinti majd, akik netes hirdetésekből, platformok üzemeltetéséből és személyes adatok értékesítéséből tesznek szert bevételre. (Politico)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.