Hadházy: A civil társadalom tudni fogja, mit kell tenni annak érdekében, hogy a kormány „érezze a törődést”

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Hadházy Ákos független parlamenti képviselő az eddigi tüntetéseket és a Fidesz hozzáállását értékelve ezt írta ki a Facebookra:

Azt írja, egyáltalán nem használtak még ki minden lehetőséget: „Mindenkinek, diákoknak, dolgozóknak, nyugdíjasoknak lesz még feladata bőven, csak velük együtt érhetünk el mindent.”

Szerinte a jelenlegi körülmények között nem lehet választásról, csak színjátékról beszélni, de „a civil társadalom tudni fogja, mit kell tenni annak érdekében, hogy a kormány »érezze a törődést«”.

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 10,6 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.