A justice lett az év szava a Merriam-Webster szótár kiadója szerint

külföld
2018 december 20., 10:59
comments 82

A Merriam-Webster szótárak kiadója minden évben választ egy szót, ami szerintük az év szava. 2018-ban ez a justice, azaz az igazság lett.

A kiadó azért döntött így, mert idén 74 százalékkal többen kerestek rá a szó meghatározására az adatbázisukban, mint 2017-ben, minden bizonnyal azért mert több társadalmi vitában is központi szerepet kapott a szó, sokan kerestek rá a racial justice, criminal justice és social justice szókapcsolatokra is.

Az Oxford Dictionaries közben a toxic-ot, azaz a mérgezőt választotta az év szavának, a Dictionary.com weboldal pedig a misinformationt (félreinformálás).

A Merriam-Webster év szava tavaly egyébként a feminizmus volt, idén pedig az igazság olyan szavakat előzött meg, mint a nacionalizmus (az erre a szóra keresések aránya 8000 százalékkal nőtt meg októberben, miután Trump azt mondta, hogy ő nacionalista), a pánszexuális (Janelle Monáe énekesnő definiálta magát pánszexuálisként), a lodestar (Sarkcsillag, miután szerepelt a New York Times elhíresült névtelen véleménycikkében, amiben a Trump kormányzat egyik alkalmazottja szidta az elnököt) vagy a Laurel (az interneten nagy utat bejáró Yanny-Laurel vita miatt). (CNN)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.