Csordulásig telt kedd este a Spinoza színházterme, ahol Puch László, az MSZP egykori pénztárnoka és legfontosabb médiaembere volt Rangos Katalin újságíró vendége a lassan hagyományossá váló körúton belüli beszélgetéssorozaton. 

Aggodalmas tekintettel helyet kereső nyugdíjasok és kiváncsi újságírók passzírozódtak egymásnak a nagyobb garzonlakás méretű teremben. Inkább előbbiek tábora jelentett meglepetést, az újságírói érdeklődés kevésbé. Puchról, a párt visszavonult, máig legendás pénzemberéről sok szó esett a sajtóban az utóbbi időben, miután előbb Orbán Viktor jóváhagyásával visszavásárolta a párthoz közeli médiabirodalmat, élén a Népszavával, majd ősszel Mészáros Lőrincen keresztül átengedte a Szabad Földet a kormányzati médiaholdingnak. 

Engem már az meglepett, hogy Puch egyáltalán elvállalt egy ilyen beszélgetést. Mindig is kerülte a nyilvánosságot, és ez különösen igaz azóta, hogy egyezkedni kezdett a Fidesz-hatalommal, lapjaiban pedig (amik közül a Népszava tavaly közel 300 milliós pluszt hozott) hemzsegnek az állami hirdetések. Az utolsó pillanatig azt gondoltam, hogy lemondja a meghívást. Nem mondta le, így viszont az élmény a vártnál is letaglózóbb volt.

Ha nincs hirdetés, nincs Népszava 

Az a legkevesebb, hogy Puch nem egy színpadi ember, de kusza mondataiból és gesztusaiból már az első percekben sugárzott, hogy a világon semmi érkezése ahhoz, ami most épp vele történik. Láthatóan mélységesen bosszantotta az a nem várt fejlemény, hogy őt itt most kérdezik, és neki a kérdésekre valamit reagálnia kell. Folyékony beszélgetés emiatt aztán nem is alakult ki, viszont egy-két ponton Puch annyira felhúzta magát, hogy legalább véletlenül kipottyan belőle egy-két erősre sikerült mondat. 

Rangos bevezetéseként elárulta, hogy már a melegítő négyszemközti beszélgetésen  sikerült úgy felbosszantani régi ismerősét, “Lacit”, hogy az majdnem felállt és hazament. Az „outolástól” Puch, ha lehet, még házsártosabb lett, és az első kérdésre válaszul hetykén kijelentette, hogy neki komoly érdemei vannak abban, hogy a Népszava ma még működik. Elmesélte, hogy miután a Geomédia tulajdonosa, Horváth László meghalt, kötelességének érezte gondoskodni a lap jövöjéről, és így is tett. 

Nem tagadta el, hogy a kormányzati hirdetések nélkül nem tudna működni a lap, (arányuk a teljes hirdetési bevételek 55 százaléka), viszont amikor azzal büszkélkedett, hogy piacvezető lapot csinált a Népszavából, jótékonyan elfelejtette megemlíteni, hogy időközben a kormány megfojtotta a Népszabadságot, az olvasók jelentős részének pedig nem maradt alternatívája. 

Rangos aztán emlékeztette rá, Orbánék talán azért is segítették ki a Népszavát tavaly, hogy még véletlenül se a Simicska-féle Magyar Nemzeté legyen a legolvasottabb lap a piacon. 

“Városi legendákkal nincs mivel beszélni” 

- zárta rövidre Puch, amikor Rangos rátért a legforróbb témára, és arról kérdezte, vajon tényleg Volkswagen Transporterrel vitték-e le Hatvanpusztára, hogy ott Orbánék megbízást adjanak neki a Népszava megvásárlására. (Az ügyben akkor többször kerestük Puchot, de a Népszava felvásárlását és a Szabad Föld eladását követően sem nyilatkozott a 444-nek.)

Puchot helyenként annyira felzaklatták a kérdések, hogy azt is nehéz volt érteni, mit akar mondani. Elhangzott, hogy “ha a kormány ellenezte volna, hogy átvegyük a Népszavát, akkor meg kellett volna köszönni a lehetőséget, mert nem volt olyan helyzet”. Amikor viszont a beszélgetés végén rákérdeztem, ez valóban azt jelenti-e, hogy politikai engedély nélkül nem vehetett volna újságot, közölte, hogy nem, ez valami egészen mást jelent. Esetenként olyannyira összefüggéstelenül szőtte a gondolatokat, hogy nehéz volt elhinni, hogy az elmúlt 30 év egyik legbefolyásosabb politikai-gazdasági figurája van színpadon. 

Meg kell adni viszont, Puch elismerte, hogy ő kérte a szerkesztőséget a bemutatkozó ülésen, hogy politikusok érzékeny családi- és magánügyeivel ne foglalkozzanak. “Ha korrupt, írjunk róla, mint az Elios-ügyről is, de hogy melyik családtag milyen szexuális orientáltságú, arról nem szeretnék olvasni a lapomban” - mondta, és (nagyon helyesen) többször megvédte az elkötelezetten ellenzéki és kritikus szerkesztőséget. 

Vállalta, hogy ilyen nehéz kompromisszumok mellett is jó döntést hozott azzal, hogy megvette a lapot, és munkát és fizetést tud adni elkötelezetten kritikus újságíróknak. Többször elismételte, nem ő dönt egyszemélyben az állami hirdetések befogadásáról, ebben a szerkesztőségnek is van szava, és a hirdetések egyébként sem a szerkesztőség véleményét tükrözik. Hangsúlyozta azt is, hogy volt olyan kampány, amit közös döntés alapján inkább visszadobtak, mert nem találtak vállalhatónak. 

Én már nem emlékszem semmire, Kati

A Szabad Földről Puch azt mondta, hogy ugyan valóban nyereséges volt, de olyan meredeken zuhant a profit, hogy el kellett adni. Ez sosem volt egy politikai lap, elmondása szerint olyannyira nem, hogy amikor egyszer MSZP-hirdetéseket helyeztek el egy lapszámban, 3000 előfizetőt buktak el országosan. (A Szabad Föld példányszáma jelenleg 58–60 ezer között mozog.)

Azt kellett mérlegelni, folytatta, hogy vagy megvágják a szerkesztőség létszámát, vagy eladják a céget. Júniusban keresték meg őket Mészáros körei, augusztusban vitték a kérdést a szerkesztőség elé. Vételi és nem zsaroló ajánlatot kaptak, szögezte le, de amikor Rangos rákérdezett, ezt is esetleg Hatvanpusztán tárgyalták-e le, Puch ismét begurult, és közölte, hogy 

“hülyeség ellen nincs védelem”,  

ez egy városi legenda, ami az egész köré szövődött, és felesleges erről beszélni, mert köze nincs a valósághoz. Annyira felhúzta magát, hogy amikor Rangos rátért Mészárosra, csak azt ismételgette, hogy természetesen 

Mészáros egy tehetséges üzletember, a közönség pedig zavarba jött, mert hirtelen az sem volt világos, hogy nevetni kell ezen, vagy komolyan gondolja. 

De Rangos tovább nyaggatta azzal, hogy kivel tárgyalt az üzletről, hogy néz ki az, amikor az ember asztalhoz ül a NER-rel. A kérdést Puch azzal próbálta leszerelni, hogy a partner nem politikai szereplő volt, hanem valami ügynökségi figura. Aztán már ebben sem volt biztos: 

“Én már nem emlékszem semmire, Kati”.

Rangos némileg megkönyörülve a látványosan vergődő Puchon, olyan régi, sokkal könnyebben emészthető témák felé evezett, mint hogy tényleg volt-e 70-30 százalékos megállapodás az MSZP és a Fidesz pénztárnokai, Puch László és Simicska Lajos között. Ezt Puch nem ismerte el, de azt igen, hogy nekik nem volt céljük az ellenzék megsemmisítése, és ez a közbeszerzésekben is látható volt. 

Természetesnek nevezte, hogy akkoriban a Magyar Hírlapban és a Magyar Nemzetben is hirdetett az állam, ahogy teszi azt ma például a Népszavában is. Szerinte ez a normális,

bár megengedően hozzátette, valóban jobb lenne, ha piacon alapon működne a média, de hát most ez van. 

Ha nem költünk többet 2006-ban kampányra az előírtnál, akkor nem nyerünk 

A beszélgetés végére Rangos is leeresztett kicsit, és Puch is már inkább az időt igyekezett húzni. Arról beszélgettek, milyen ambíciói voltak a pénztárnoknak 2010 előtt, mi volt a dolga a pártpénztárnoknak, és hol rontotta el a baloldal. 

Puch az őszödi esetet nevezte fordulópontnak, és többször utalt Gyurcsány felelősségére, bár az igazsághoz tartozik, hogy sajátját sem hallgatta el. Szerinte általános, az egész szocialista elitre jellemző hiba volt, hogy 2008 után a kétharmad veszélyét nem vették komolyan. Sokan gondolkodtak úgy, hogy ha már a baloldalnak nem sikerült, legalább a Fidesz majd rendbe rak dolgokat és reformokat indít el. Azt azért egy-kétszer elengedte a bajsza alatt, mint egy kikacsintva a nyugdíjas keménymagra is, hogy "amit ezek a fiúk ma megengednek maguknak, azért az ő fejüket két nap alatt levették volna 2002 után". 

Ebben a blokkban a legjobb rész az volt, amikor Puch arra panaszkodott, hogy az MSZP és holdudvara nem tartotta egybe vagyonát úgy, hogy ellenzékben is tudjon építkezni, mint tette azt a Fidesz 2002 után. Hogy ez kinek a dolga lett volna, ha nem az övé, az nem derült ki. 

Tényleg érdekes gondolat volt viszont, hogy Puch szerint hibát követett el az MSZP, amikor állandóan egyből elhatárolódott saját korrupcióval megvádolt politikusaitól, például Hagyótól vagy Hunvaldtól. Szerinte a Fidesz jobban értette már akkor a politikát és érti ma is azáltal, hogy megvédi az embereit egészen addig, amíg azok védhetőek. Az MSZP szétesésének tipikus jele volt a szolidaritás hiánya. 

Tagadta, hogy köze lett volna Botka bukásához, de azt megadta, hogy nem jött be neki a nagy megújítás terve és hiba volt, hogy a szegedi polgármester nem a hagyományos MSZP-bázisra akarta építeni a kampányát. 

Amikor Puch már elhitte, hogy túl van az egészen, a közönség kérdései elején kőkemény 3-4 perces beolvasást kapott a közönség soraiban szunnyadva véres leszámolásra készülő Gulyás Mártontól, aki a korrupt pártfinanszírozás kultúrájának meghonosítását kérte számon rajta, és azt követelte tőle, hogy ha már ilyen szépen megszedte magát a nagypolitikában, legyen igazi baloldali, és támogassa a most tüntető szakszervezetek és civilek sztrájkalapját. (Gulyás sem volt higgadt állapotban, Rangosnak azt mondta, miután megsürgette a mondandójával, hogy lehet, hogy az állampárti rádióban ez így volt szokás, de most mar 2018-at irunk.) Pár szóbeli ütésváltás után az aktivista még hozzávágta Puch-hoz, hogy 

talán nem kellett volna túlköltekezni a kampánykeretet 2006-ban, mire a megkapta tőle, hogy de hát ha nem költöttek volna többet, akkor nem nyernek. 

Itt Puchnak már annyira elege lett, hogy az RTL riporterét azzal akarta leszerelni, hogy ez itt egy nem sajtótájékoztató. Végül megkönyörült rajta, válaszolt az utolsó, könnyedebbnek bizonyuló kérdésre is, és így végül valamivel nyugalmasabb állapotban hagyhatta el a színpadot.