Annyira nem veszik át a mentőktől a súlyos eseteket, hogy a Népegészségügyi Központ bírsággal fenyegeti a kórházigazgatókat

A Népszava úgy tudja, hogy a tisztiorvosi szolgálat megelégelte, hogy a budapesti kórházak olykor mondvacsináltnak látszó okokra hivatkozva próbálják elutasítani az intenzív ellátásra szoruló betegeket, ezért az ÁNTSZ helyébe lépett Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a múlt pénteken körlevélben utasított 22 fővárosi kórházat, hogy mindig biztosítsák az intenzív ellátást.

Amikor meg már minden lélegeztetőgép foglalt, vagyis megteltek, mint ahogy az 2018 utolsó napjain történt, akkor „maguk kötelesek gondoskodni a saját ellátási területükhöz tartozók intenzív ellátásáról”. A tisztifőorvos nevében küldött NNK-s levél szerint akit az ellenőrök rajtakapnak, hogy alapos ok nélkül utasította vissza az ilyen beteg fogadását, az 500 ezer forintos bírságot kaphat – írja a lap.

A Népszava azt írja, a kórházigazgatók egy része szerint jogi nonszensz, ami a levélben áll, nem világos, kinek kell kifizetnie a büntetést (a főigazgatónak vagy a kórházi büdzsének), mások pedig azt nem értették, hogyan lehetne megoldani a beteg elhelyezését, ha nincs is ágya.

Mentők a lapnak azt mondták, ha súlyos beteget kell budapesti kórházakba vinni, gyakran patthelyzet alakul ki: a kórházból azt jelzik vissza, nem tudnak beteget fogadni. Elég sokféle indokot sorolnak fel: meghibásodott vízcsap, akadozó liftek, áramhiány, az informatikai rendszer lefagyása, nincs szabad lélegeztetőgép. De az egyik főigazgató azt mondta, igazából mindenki tudja, hogy néha egy-egy kórház az intenzíves ágyai felét is szünetelteti, mert nincs mellé orvos vagy ápoló.

Képünk illusztrációFotó: Katona Boglárka

Kedden Budapest több mint 300 intenzíves ágyának csak a 10 százaléka volt szabad. (Népszava)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.