Palkovics Lovász háta mögött rendelte be magához az MTA kutatóintézeteinek igazgatóit

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a bál fővédnöke a 193. Anna-bál megnyitóján a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2018. július 21-én.Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

A 168 óra akadémiai forrásai szerint Palkovics László innovációs miniszter január 17-re, azaz csütörtökre berendelte magához a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) összes kutatóközpontja és intézetének vezetőjét illetve igazgatóját. 

A lap szerint ezzel a miniszter törvényt sértett, mivel az egyes intézetek Lovásztól kapták mandátumukat, munkáltatójuk nem a tárca, hanem az MTA, következésképp 

Palkovicsnak nincs törvényes lehetősége az akadémia igazgatóját megkerülve berendelni az intézményvezetőket magához eligazításra. „Töltött pisztolyként tartja a költségvetési pénzek visszatartásának fegyverét a kutatóintézeti igazgatók fejéhez, s ezzel presszionálja őket az általa előidézett helyzet elfogadására, továbbá az MTA decemberi közgyűlési határozatának elárulására” - fogalmazott harciasan az információkat szállító informátor a hetilap honlapjának.

Az akadémia és a minisztérium között azóta feszült a viszony, hogy decemberben a kormány bejelentette, nem biztosítja az MTA kutatóintézeteinek járó első negyedéves tárgyi finanszírozás, amíg nincs egyezség azok sorsáról. 

A konfliktus onnét ered, hogy a kormány júniusban arra jutott, hogy az MTA kutatóintézeteinek finanszírozását, illetve annak egy jelentős részét a Palkovics vezette minisztérium hatáskörébe utalnák, azaz innentől a kutatási pénzek elosztásáról nem az elvben autonóm tudományos akadémia döntene, hanem a magyar kormány.

Palkovics lépése azért sem tűnik egyenesnek, mivel az MTA legfőbb döntéshozó testülete is támogatásáról biztosította az elnököt, azaz bíznak Lovászban, sőt, egyben felszólították Palkovicsot, hogy biztosítsa az intézmények első negyedéves költségvetését. (168 óra)