Szombaton részletesen beszámoltunk arról, hogy egy kalandos mentőakció során hogyan fogtak be egy nagyra nőtt kecskebakot, amely évek óta élt vadon a tatabányai Turul-szobor alatt és a közeli barlangokban.
A befogásra azért volt szükség, mert az öregedő állat nem jutott mindig könnyen élelemhez, valamint a nagyra nőtt, nagy szarvú állat időnként meg is rémítette a környéken futó és túrázó embereket.
A kecskét végül egy helyi férfi segítségével fogták be, aki az elmúlt hat hónapban folyamatosan etette az állatot,
és elnevezte Mekinek.
A befogás után Meki egy mentett állatok számára létrehozott farmra került Töreki erdejében. A Dharma állatmenhely vezetője, Czinkóczky Csaba vasárnap rövid beszámolót küldött nekünk arról, hogy hogyan érzi magát a kecske az új környezetében, ahol 39 másik kecskével fog ezentúl együtt élni.
Az első összeszimatolás után Czinkóczky elmondása szerint az összes kecske vette a lapot: „Meki azonnal elfoglalta a pajtát, aztán nagy kegyesen egyesével engedte be a többieket. Mint egy oroszlánkirály érkezett, olyan fenséges megjelenése van, hosszú szakálla lobog a szélben, a kecskéinknek szó szerint leesett az álluk amikor meglátták. Meg pár napig hagyjuk őket ismerkedni es csak azután mehet le a többiekkel a 40 hektárnyi területre bandázni, nem szeretnénk ha meglógna.”
A befogott kecske méretét jól leírja, hogy a farmon a nagyobb bakokat kétembereseknek hívják, mivel két ember kell a megfogásukhoz. Meki lett az első háromemberes kecskéjük.
Ezen kívül a farmon él még egy szamár, aki hétemberesnek számít, de ő másik kategóriát képvisel: négyen tolták hátulról és hárman húzták elölről, amikor azt akarták, hogy egy kicsit menjen arrébb. Mára viszont ezt már nagyjából elengedték.
A mentett állatok farmján tavaly nyáron jártunk, riportunkat itt lehet elolvasni.
Gazdája halála óta, öt éve élt a hegyen a hatalmas bak, akit néztek már ufónak és rémállatnak is. A helyszínen néztük végig, ahogy a lehetetlen körülményekkel dacolva is elindult érte egy csapat.
A chill zenékre és jogára felhúzott Samsara fesztivált évek óta próbálták betiltani vadászok. Idén viszont erre esélyük sem volt, mert a fesztivál helyszíne egy hatalmas állatmenhellyé változott.