Szombaton jelent meg a 444-en egy hosszú interjú, amiben Tóth István János közgazdász, a Korrupciókutató Központ igazgatója arról beszélt, hogy Magyarországon modern autokrácia épül.

Ez nem annyira meglepő, az viszont sokkal inkább, hogy szintén szombaton a fideszes médiaalapítvány egyik tagja, a Mandiner is hosszú interjút közölt Gyurgyák János történésszel, az egyik legnevesebb tudományos kiadó, az Osiris igazgatójával, aki egyébként régen Orbánékkal együtt szerkesztette a Századvég folyóiratot, de az utóbbi években többször szólalt meg az Orbán-rendszer konzervatív kritikusaként.

Úgy látszik, a máskülönben a megjelentetett információkat mindig katonás renddel ellenőrző és a nem megfelelő gondolatokat kíméletlenül kigyomláló központban elfáradhatott valaki, ugyanis az interjúban benne maradtak a Tóth István Jánoséhoz hasonló, Magyarország demokratikusságával kapcsolatos gondolatok is:

• „A magyar politikával két gondom van. Egyrészt, hogy természetéből fakadóan autokratikus rendszer, másrészt gazdasági szempontból nem meritokratikus, teljesítményelvű, hanem alapvetően oligarchikus jellegű, bár korántsem annyira, mint például az orosz. Magyarul, hogy a pénz, mégpedig a nagy pénzek körül forog, hogy nagyon diplomatikusan fogalmazzak. Ez a kettő így együtt számomra akkor is elfogadhatatlan, ha amúgy értem a logikáját, s a maga szempontjából egyelőre jól is működik. De vajon ez-e az ország érdeke? Sokáig azt gondoltam, az értelmiségi elittel van a gond, nevezetesen: olyan elitünk volt a rendszerváltás után, amely szekértáborokba rendeződött, ahelyett, hogy a felmerülő feladatokat oldotta volna meg. Néhány éve jutottam el oda – de ez nem jelent felmentést a politikai és értelmiségi elit számára, sőt –, hogy maga a közeg sem teszi mindezt lehetővé. Ahhoz, hogy az orbáni politikai fordulatot ebben a formában végre lehetett hajtani, nos ahhoz igenis kellett a közeg, a nálunk mindig is erős »jobbágyi« mentalitás. Ezt szerintem nem kihasználni kellett volna, hanem megváltoztatni, de ehhez nem zseniális hatalompolitikus kellett volna, hanem államférfi.”
  
• „Orbán ugyanis szerintem senkit sem képvisel, senkit sem követ – legalábbis hosszú távon –, csak saját magát. Egy ideig használ ezt-azt, majd, mint a kifacsart citromot eldobja őket, mintha sohasem léteztek volna. Mindig is vitatkoztam erről liberális barátaimmal, akik az orbáni rendszert hol Tiszához, hol Bethlen Istvánhoz, hol Gömbös Gyulához, hol valami antiszemita rendszerhez, sőt – paradox módon – Kádárhoz szerették volna kötni. Én ezt nem hiszem, sőt félrevezetőnek, ha nem egyenesen szellemi restségnek tartom. Ezt a most megszilárduló hatalmat nem érdemes valamelyik két világháború közötti vagy utáni példához hasonlítani, mivel ez nem történeti példákon nyugszik, teljesen új fejlemény, autentikus autokrata rendszer, azaz Orbán személyiségéhez van alapvetően szabva.”
  

A tanulság: éberség, elvtársak, éberség!