A héten zajlott a Világgazdasági Fórum a svájci Davosban, a világ gazdasági és politikai elitjének éves csúcstalálkozója. Itt a résztvevők egyrészt átbeszélik, milyen kihívásokkal néznek szembe, másrészt pedig a világ közvéleménye betekintést nyerhet abba, melyek lesznek az adott év kiemelt témái, melyek körül forog majd a világpolitika. 

Az idei fórum azonban a beszámolók szerint jóval több bizonytalanságot hozott, mint azt a résztvevők megszokták. Elsősorban azért, mert a világban is jóval több a bizonytalanság: az IMF épp januárban mérsékelte a 2019-re előrejelzett növekedési kilátásokat, közben pedig a kínai-amerikai kereskedelmi háború, a brexit, a klímaváltozás és a növekvő egyenlőtlenségek is nehezebbé teszik a tervezést. 

Jöttek persze a szokásos ügymenetbe illeszkedő hírek, például a szaúdiak olyan lendülettel tértek vissza az üzlethez, mintha a Khashoggi-gyilkosság meg se történt volna, vagy a klímaváltozásért aggódó világelit több magángépet vett igénybe, mint valaha, de a főbb témákat belengte a bizonytalanság. 

Az egyenlőtlenségek tovább kísértenek 

Az idei davosi találkozó visszatérő témája volt, hogy a fejlett országokban tovább nőttek a gazdasági egyenlőtlenségek, melyek aztán társadalmi feszültségekhez, és a különféle populista pártok előretöréséhez vezetnek. 

Ma már a gazdasági elitben sem nagyon akad, aki vitatná az egyenlőtlenségek problémájának létezését, a felmerülő megoldási lehetőségekben viszont komoly különbségek mutatkoznak. A Washington Post helyszíni beszámolója szerint több olyan jelentős pénzügyi vezető is akadt, aki arra panaszkodott, hogy az elit nem érti a probléma mélységét. 

A 265 milliárd dolláros befektetési alap, a Guggenheim Partners vezető befektetője, Scott Minerd például arról beszélt, hogy az Egyesült Államokban az arisztokrácia elveszítette a kapcsolatot az emberekkel, és nem értik az „átlagember” problémáit. 

Az egyenlőtlenségek problémájára sokan a jobb képzési lehetőségeket látták: a panelbeszélgetésekben gyakran visszatérő vélekedés volt, hogy ha ezek a lecsúszófélben lévő emberek új képességekre tennének szert, akkor jobb munkahelyeket tudnának találni maguknak a digitális gazdaságban. 

Ezzel viszont egyáltalán nem értettek egyet azok a szakértők, akik szintén meghívást kaptak Davosba: a prekariátus fogalmának kidolgozója, Guy Standing például arról beszélt a fórumon, hogy a képzési lehetőségek fejlesztésével minden valószínűség szerint akadnának ugyan emberek, akiknek javulna az életminősége, de közel sem a kellő mértékben, és ráadásul az egyenlőtlenségek sem csillapodnának.  

A közelmúltban az amerikai Demokrata Párt balszárnyán több javaslat is felmerült, amely a leggazdagabbak nagyobb adóztatása révén mérsékelné az egyenlőtlenségeket, de 

a leggazdagabbak Davosban ezzel az iránnyal nem értettek egyet: 

szerintük a milliárdosokra kivetett vagyonadók nem segítenék az amerikai gazdaság növekedését, és a megemelt adók hatására csökkennének a befektetések és a gazdagok inkább külföldre vinnék a pénzüket. 

Az viszont borítékolható, hogy ha nem történik érdemi változás az egyenlőtlenségek mértékében, az további társadalmi feszültségekhez vezethet: a Gallup nemrég közzétett felmérése szerint hiába volt a 2018-as év egy nagyon erős éve az amerikai gazdaságnak, ma már csak az amerikaiak 56 százaléka gondol pozitív jelenségként a kapitalizmusra. 

link Forrás

Napjaink egyik legismertebb, az egyenlőtlenségekkel foglalkozó közgazdásza, Branko Milanovic Twitteren üzente meg, hogy Davos közönsége mindig is híve volt az egyenlőtlenségek és a szegénység csökkentésének, mindaddig amíg nem nekik kellett fizetniük érte. 

Amit senki nem mondana ki hangosan

Az egyenlőtlenségek témájával szorosan összefüggő kérdés az automatizáció terjedése, mely miatt a közeljövőben számos, jelenleg még emberek által végzett munkakör szűnhet meg. Hogy a technológiai változások hány embert érintenek majd, arról a legkülönfélébb becslések léteznek, ahogy abban is eltérő véleményen vannak a kutatók, hogy a robotok terjedése mekkora mértékben hoz majd létre új munkahelyeket. 

Az azonban, hogy az automatizáció rövid távon okozhat komoly felfordulást a társadalmakban, szinte mindenki egyetért. Igaz, kevesen vannak a változás előidézésében érintettek, azaz a nagyvállalatok vezetői között, akik ezt nyilvánosan be is vallanák. 

A New York Times újságírója, Kevin Roose a helyszínen kísérte végig a fórumot, és szerinte ha volt az idei találkozónak titkos témája, akkor ez volt az: míg a gazdasági vezetők a nyílt eseményeken és panelbeszélgetéseken igyekeztek tompítani a pesszimista előrejelzéseken, és arról beszéltek, hogy ha lesznek is vesztesei az automatizációnak, akkor nekik védőhálót kell létrehozni, ám a négyszemközti beszélgetéseken mindenki elmondta, hogy minél gyorsabban és minél nagyobb léptékben automatizálni akarja a termelést, mert csak így van esély versenyelőnyt szerezni a riválisokkal szemben. 

Ez az automatizáció amúgy már bőven zajlik: a Deloitte 2017-es felmérése szerint az amerikai vállalatok 53 százaléka kezdte már el egyes munkakörök kiszervezését gépeknek, és ez a szám idén várhatóan 72 százalékra fog emelkedni. De a növekvő egyenlőtlenségek időszakában ez egy olyan tabu, ami nem kap elég figyelmet. 

Így miközben hamarosan várhatóan egyre több iparágban egyre több munkakör fog megszűnni, a folyamatokat közelről látó vezetők inkább kerülik erről a nyilvános beszédet. Nem biztos, hogy pont 2019 lesz az az év, amikor a helyzetben rejlő feszültségek a felszínre törhetnek, de az is sejthető, hogy olyan sok idő nincs már hátra addig. 

Mit kell kezdeni Kínával?

Az idei fórum egy másik slágertémája egyértelműen Kína volt. Két évvel ezelőtt éppen Davosban állt ki Hszi Csin-ping kínai államfő, hogy közölje, Kína kész a globalizáció élére állni, oda, ahonnan Donald Trump megválasztása után az Egyesült Államok elkezdett kihátrálni. Az azóta eltelt időszakban Kína valóban komoly lépéseket tett azért, hogy a következő évtizedeket meghatározó szuperhatalom legyen, de a kínai terjeszkedést egyre aggódóbb nemzetközi figyelem övezi. 

A kínai recept része ugyanis egy AI-alapú totális megfigyelőállam kiépítése, ami nemcsak belföldi használatra alkalmas, de már az exportálása is megkezdődött, közben pedig egyre erősödnek azok a félelmek, amelyek a gigantikus kínai beruházási és infrastruktúra-fejlesztési projektben, az Egy övezet, egy útban csak egy új gyarmatosítási kísérletet látnak. Ehhez jön még a Kína északnyugati részén élő ujgur kisebbséggel szembeni totális állami elnyomás, ami ugyan változó intenzitással, de rendszeresen nemzetközi tiltakozást vált ki. 

Nem véletlen, hogy az idei davosi fórum legtöbbet idézett előadása Soros Györgyé lett, aki éppen a kínai megfigyelőállam veszélyeire hívta fel a figyelmet. Soros szerint Hszi Csin-ping jelenti a legnagyobb veszélyt a nyitott társadalmakra, és kitért arra is, hogy kínai technológiai vállalatok szerinte példátlan biztonsági kockázatot jelentenek. Ezért arra szólította fel a washingtoni vezetést, hogy számoljon le az olyan cégekkel, mint a Huawei és a ZTE. Soros ezzel amúgy nyitott ajtókat döngetett, a Huawei elleni fellépés mindennapos témának számít a nyugati országok kormányaiban.

Ezzel párhuzamosan 2019 egyik jelentős kérdése lehet majd, hogy tényleg megtorpan-e a kínai gazdasági növekedés. A kínai államot Davosban képviselő alelnök, Vang Csi-san próbálta hűteni a kedélyeket, és azt ígérte, hogy az előrejelzések ellenére a kínai gazdaság idén is jelentős növekedési pályán marad. 

A kínai gazdaság tavalyi, 6,6 százalékos növekedése közel 30 éve a legrosszabb eredmény volt, de ebben az időszakban jelentősen megnőtt a gazdaság mérete, és érdemes lehet ebből a perspektívából is nézni a növekedési ütem lassulását. 

A netes óriások kihívása 

A davosi fórum másik visszatérő témája a techszektor megrendszabályozása volt: többek között Dél-Afrika, Japán, Kína és Németország vezetői is arról beszéltek, hogy ideje valamit kezdeni a hatalmasra nőtt netes cégekkel, és mindannyian hatékonyabb szabályzó eszközöket sürgettek. 

Abe Sinzó japán miniszterelnök például azt vetette fel, hogy a G20-ban Japán vezetésével megpróbálnak majd kidolgozni egy nemzetközi rendszert, amely az interneten keletkező adataink kezeléséről szólna. Abe szerint az idén nyáron, Oszakában esedékes G20-as találkozóra úgy fognak majd visszaemlékezni, mint az adatkormányzás kezdetére.

Hasonló igényt fogalmazott meg több államfő és miniszterelnök is, és a kérdés téma lesz az Afrikai Unió februári találkozóján. Ugyan nyíltan ez alig merült fel Davosban, de a nagy techóriások elleni fellépés természetesen elsősorban az amerikai óriásokat, azaz a Facebookot és a Google-t érintené, ezért nem is meglepő, hogy az Egyesült Államok képviselői nem erőltették ezt a témát. 

Ahogy azt is látni, hogy a nagyobb szabályozást igénylő országok között elég komoly különbségek vannak az internetes szabadságjogok értelmezése között, ezért egyelőre nem világos, hogy a Kína és Németország által is szorgalmazott változtatások hogyan néznének ki a valóságban. 

Közben egyre melegebb lesz

Ahogy abban se kételkedik már nagyon senki, hogy a fejlett országokban tapasztalt vagyoni egyenlőtlenségek problémát jelentenek, a davosi találkozón résztvevők jelentős többsége a klímaváltozás jelentette veszélyeket sem becsülte le. De ez persze nem jelenti azt, hogy közel lenne bármiféle globális megoldás. 

Az idei találkozó hangsúlyos ügye volt a globális felmelegedés kérdése, a legendás brit természetfilmes, Sir David Attenborough mellett a 16 éves svéd klímaaktivista, Greta Thunberg is sokat idézett beszédben figyelmeztette a jelenlévőket, hogy az utolsó pillanatban vagyunk. 

Hiába ugyanakkor a szavak szintjén meglévő nagy nekibuzdulás, elemzések szerint komoly rés tátong a fórumon elhangzottak és a tényleges történések között: a globális klíma állapotának szempontjából is jelentős Egyesült Államokat és Brazíliát klímaszkeptikus elnökök vezetik, és egyes környezetvédők szerint még a tenni akaró országok sem cselekednek elég gyorsan: Németország például 2038-ra tervezi végleg hátrahagyni a szénerőműveket, ami ugyan jelentős lépés lesz akkor, de csak közel 20 év múlva fog megtörténni.