Élőlánccal tiltakoznak az MTA szétverése ellen

politika
2019 február 12., 11:46
comments 311

Több százan tüntetnek kedd délután a Magyar Tudományos Akadémia épületénél. Helyszíni tudósítónk szerint több százan vannak. 

photo_camera Fotó: Halász Júlia/444

A rendezvény elején a szervezők azt mondták, Lovász László MTA-elnök is felszólal, ez végül nem történt meg, az elnök egyből bement a döntő jelentőségű elnökségi ülésre. A tüntetők egy petíciót adtak át neki arról, hogy ne fogadja el a kutatóhálózat leválasztását az MTA-ról.

A rendezők elmondása szerint a tiltakozásban először a társadalomtudósok aktivizálódtak, aztán a természettudósok is melléjük álltak, ezzel együtt sem optimisták.

photo_camera Fotó: Halász Júlia/444

És miért tiltakoznak? Mert a CEU után Széchenyi Magyar Tudományos Akadémiáját is a levesbe aprítaná a kormány. És azért most, mert az MTA kibővített elnöksége kedd délután dönt arról, hajlandóak-e a kormány által lefektetett szabályok szerint játszani, vagy kitartanak a tiltakozás mellett, amivel viszont több ezer ember megélhetése kerülhet veszélybe. Közben szolidaritási akciókat tartanak Szegeden és Kolozsváron is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.