Ezt már tényleg nehéz elhinni: a CEU után Széchenyi Magyar Tudományos Akadémiáját is a levesbe aprítaná a kormány

Lehet, hogy nem is megérteni nehéz, mit akar pontosan a kormány a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA), hanem elfogadni. Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy átalakítás címszó alatt a kormány egyszerűen szétveri a magyar tudományos élet legfontosabb szereplőjét, az 5000 főt foglalkoztató akadémiai kutatóhálózatot.

A folyamat tulajdonképpen tavaly nyár óta zajlik, de csak az elmúlt két hónapban vált világossá a tudományos élet szereplői számára, hogy itt valójában nem reformról, hanem valami egészen másról van szó, amely jelen állás szerint az 1825-ben Széchenyi István által alapított intézmény eljelentéktelenedéséhez vezethet.

Már jó ideje nemcsak „ellenzékinek”, „kormánykritikusnak” tartott kutatók kongatják a vészharangot, hanem olyan jobboldali, konzervatív tudósok is, akik nehezen támadhatók azzal, hogy ne támogatták volna Orbán Viktor kormányát.


Kedden az akadémiai intézete dolgozói élőláncot vonnak az MTA épülete köré, miközben az MTA kibővített elnöksége dönt arról, hajlandók-e a kormány által lefektetett szabályok szerint játszani, vagy kitartanak a tiltakozás mellett, amivel viszont több ezer ember megélhetése kerülhet veszélybe. Közben magyar és nemzetközi szolidaritási hullám indult a kutatóhálózat védelme érdekében.

Valójában bármilyen döntés születik, ha a kormányzat nem vonul vissza, az MTA-nak – legalábbis a mai formájában – lőttek, és ugyanígy lőttek több ezer kutató munkájának, pályafutásának, hogy a járulékos veszteségek megtippelésébe bele se bocsátkozzunk.

Nem így kezdődött

Mint a CEU elzavarása esetében, az MTA ügyében sem azzal kezdte a kormány, illetve az ügyben eljáró Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), hogy őszintén beismerje, nincs rátok szükség. 

„A hazai kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) rendszer finanszírozási és intézmény-rendszerének az átalakítása”

– ezen a néven indult a Palkovics miniszter programja, de hosszú hónapok teltek el, mire kerek-perec kiderült, hogy valójában egészen másról van szó.

Nem véletlen, hogy nemcsak az MTA dolgozói tiltakoznak: ha a CEU ügye meg is osztotta a tudományos életet, a most zajló folyamatok alapján keveseknek lehet abban bizalma, hogy a kormányzat bármiféle autonómiát képes elfogadni saját magán kívül. 

A termelékenységi mutatókban gyengén teljesítő Magyarországon – mint mindenre – a kutatási-fejlesztési szektorra is ráfér egy alapos helyzetértékelés, a tapasztalatok alapján pedig valamiféle átalakítás a hatékonyság növelése érdekében, ez tiszta sor.

Ebből a szempontból viszont nem túl meggyőzők a kormányzat mostani intézkedései, és nemcsak azért, mert az MTA kutatóhálózatát Pálinkás József elnöksége alatt egyszer már 2010 és 2012 között átalakították a hatékonyság jegyében. Tudni kell azt is, hogy az MTA kutatóhálózatának eredményessége az EU átlagot eléri, vagy afölötti, iszonyatos gondok tehát nincsenek.

A mostani reform, azaz a finanszírozás és az intézményrendszer átalakítása csak és kizárólag az akadémiai kutatóhálózatot érinti, és egyáltalán nem foglalkozik a tudományos élet más szereplőivel, például az egyetemekkel, a régi és újonnan alapított állami intézetekkel, kutatóintézetekkel. 

Mindebből tehát könnyedén levezethető az az elhallgatott kormányzati szándék, hogy itt az MTA felszalámizásáról lehet csak szó.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kormány egyszerűen elvonta az MTA 2019 évi működéséhez  szükséges 28 milliárdos állami forrást, azaz tulajdonképpen beszüntette a finanszírozását.

Az összeget aztán kiborította a tudományos pályázati piacra (Tématerületi Kiválósági Program), hogy abból lakmározhasson mindenki; nyilván azzal a szándékkal, hogy a forrásokon jól összeugranak a tudományos élet szereplői, és a szakmai féltékenység, a jó magyar viszálykodás majd elintézi azt a piszkos munkát, amit a kétharmados, erejére oly büszke kormányzat nem mer felvállalni.

Az átalakítást irányító Palkovics László és a kormányzat sunnyogása könnyen levezethető, fölösleges finomabban fogalmazni:

  • Nyáron kész helyzet elé állították az MTA vezetését, amikor egy törvénymódosítással a Pénzügyminisztériumtól a Palkovics-minisztérium, az ITM alá rendelték volna az intézmény 40 milliárdos költségvetésének 28 milliárdját. 20 milliárd ebből az alapműködést (rezsi, bér) fedezi.
  • A tervezett törvénymódosítást az MTA vezetése nem fogadta el, hiszen úgy fedezet nélkül lett volna kénytelen a továbbiakban működni, tehát nemcsak szakmai, de törvényességi kifogásai is bőven voltak. 
  • Szeptemberben az MTA elnöke, Lovász László megismerte Palkovics terveit az MTA átalakításáról: ez már a kutatóhálózat feldarabolását, más intézmények alá rendelését tartalmazta „konszolidáció és profiltisztítás” címszóval.
  • Októberben – továbbra is érdemi egyeztetés, az MTA bevonása nélkül – a kormány határozatot fogadott el a KFI rendszer átalakításáról december 1-i határidővel.
  • Az MTA Közgyűlése december 6-n megmutatta, hogy mennyire nem ért egyet a kormány egyoldalú diktátumaival, hiszen az MTA vezetése által elkészített „ellen koncepciót” 90 százalékban támogatta a testület.
  • 2019. január 31-én pedig megjelent az a bizonyos pályázat, amelynek részben az MTA-tól elvont 28 milliárdos költségvetési keret a forrása, de a szektorból bárki pályázhat rá.
  • Csakhogy míg az MTA kutatóhálózatának a puszta túlélésért kell pályáznia, addig a konkurens intézményeknek ez csupán pluszpénz, hiszen alapműködésüket a kormány biztosítja.

Minderre természetesen még rá lehetne mondani, hogy a tudományos akadémia megmakacsolta magát, nem hajlandó együttműködni a kormánnyal, amelynek tisztességesek a szándékai, hiszen a magyar versenyképességet kívánja fejleszteni, amibe az MTA átalakítása is beletartozik. 

Ám ez koránt sincs így: az MTA készséggel tárgyalt Palkovicsékkal, javaslatokat tett, kompromisszumokat próbált kötni, és amikor felmerült tavaly decemberben Palkovicsék részéről, hogy az átalakítást előzze meg egy nemzetközi szakértői audit, amelyet az MTA és a kormány közösen felügyel, abban is benne voltak. Azóta a kormány ebből is kihátrált, az MTA nem, az audit készül. Igaz, mire kész lesz, lehet, hogy már felesleg lesz elővenni.

Januárra, amikor már látszott, hogy a kormánynak itt esze ágában sincs egyeztetni, megalakult az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF), a kutatóintézetekből elindult civil kezdeményezés.

Orbán Viktor és Palkovics László a miniszterelnök idei évértékelő beszédén.Fotó: botost/444.hu

Talán a legfontosabb ellentmondás, hogy a most meghirdetett pályázat - azáltal, hogy nemcsak az MTA intézetei, de a szektor összes szereplője indulhat rajta - valójában forráskivonás egy olyan szektorból, amely még a Palkovics-program alapvetése szerint is forráshiánnyal küzd.

Eközben számos konkurens, a kormány által gründolt intézmény (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Veritas, Magyarságkutató Intézet) bőséges és stabil normatív támogatásban részesül, az NKE kutatócsoportja például most kapott 6,3 milliárd forintot.

Önmagának is ellentmond a Palkovics-program

Az ADF alaposan kielemezte a Palkovics-programot, és megállapításai szerint nemcsak az Akadémiával, de önmagával is ellentmondásokba keveredik a magát reformként hirdető program.

Azáltal, hogy minisztériumi hatáskörbe kerül a pályázat lebonyolítása, azaz politikai döntés születhet arról, hogy melyik intézet, mennyi pénzt kaphat, valójában megszűnik a tudományos kutatást a politikai kontrollal szemben védő autonómia. A kormány tehát kézi vezérlésre kapcsolná az MTA kutatóintézeteit. Ilyen modell csak Oroszországban van, és ott sem működik jól, ahogy azt nemzetközi mérések igazolják. 

Az ADF számításai szerint humántudományok (bölcsészet- és társadalomtudományok) eddigi forrásainak hatvan százaléka lenne optimális esetben megszerezhető, de a természettudományos területeken sem járnak sokkal jobban, azaz egyértelműen megszorításról van szó.

A pályázat teljesen komolytalan szakmai szempontból. Például az intézeteknek 3000 karakterben, azaz alig másfél oldalban kell a kutatók – intézetenként akár száz főről van szó – többéves kutatási tervét összefoglalni. Hogyan lehet ezt komolyan venni?

A pályázat az alkalmazott tudományos kutatásokra vonatkozik, de az MTA ötezer kutatójának alapkutatásaihoz és működéséhez szükséges forrást is innen kellene biztosítania. Tehát míg egy egyetem plusz pénzhez juthat, az MTA kutatóintézetei a fennmaradásukért küzdhetnek. (Rontja az MTA esélyeit, hogy az egyetemeket már könnyebben irányítja a kormány a kancellárokon – gazdasági vezetőkön – keresztül: nagy kérdés, hogy rámennek-e a pénzre, vagy szolidarítanak az akadémiával.) 

A Palkovics-program trükkös: 23 javaslatából mindössze három vonatkozik az MTA-ra, de azok sem vezethetők le az elmúlt hónapok intézkedéseiből. Csak egy példa: a kiszámítható kutatói életpálya fontosságát hangsúlyozza a program, miközben elvonták az alapműködésre fordítandó forrásokat.

A Palkovics-program által példaként felsorolt külföldi finanszírozási modellek egyike sem támasztja alá az új modell tarthatóságát. (A kormány előszeretettel hivatkozik a német Max Planck- és Fraunhofer-társaság finanszírozási modelljeire, holott ezek egyike sem hasonlít Palkovicsék elképzeléseire; ahogy az osztrák, a holland és az izraeli tudományos élet sem a kormány jókedvétől függően működik.)

A párhuzamosságok megszüntetését erénynek tartja a program, miközben ezzel a lépésével „értelemszerűen felszámolja a versenyt”, azaz csökkenti a hatékonyságot. 

A kormány szerint majd az EU-s pénzek kipótolják az MTA forrásait, holott az EU-s források nem tudják pótolni az alapfinanszírozást.

Golyó vagy kötél?

Kezdetben az MTA vezetése mellett főként a humántudományok képviselői hangoztatták ellenvéleményüket, hiszen érezhető volt, hogy őket kívánják büntetni. Lassan azonban bekapcsolódtak a természettudományok képviselői is, tehát nem állt elő az a helyzet, amire forrásaink szerint Palkovicsék számíthattak: hogy majd a pályázati pénzért folyó verseny egymás ellen fordítja az intézeteket.

A fordulat akkor történt, amikor egyértelművé vált, hogy nemcsak egy belső átrendezésről, hanem konkrétan a kutatóhálózat feldarabolásáról, és részben egyetemek, részben kormányzati intézmények alá rendeléséről van szó.

Kérdés, hogy képes-e a kormány kihátrálni a helyzetből, a csapdahelyzet ugyanis így is, úgy is fennáll.

Ha kedden az intézmény vezetői elfogadják az új rendszert és elkezdenek pályázni a programokra, akkor azzal tulajdonképpen legitimálják az új rendszert, hiszen onnantól kezdve a pályázati program szerint kell működniük. De legalább nem kell kirúgni több ezer embert, hanem - a forráskivonás miatt - mondjuk, csak a felét.

Ha ellenállnak, és nemet mondanak, van pár hónapjuk még, amíg a béreket és a rezsit sikerül fizetniük a tartalékokból, az ITM által apanázsként (bérekre) átutalt negyedéves keretből, de kárba vész mindaz a munka, amit az elmúlt évtizedekben végeztek. Megszűnnek folyóiratok, kutatások megszakadnak, elvesznek a nemzetközi kapcsolatok, amelyek újjáépítése évekbe telhet új intézményekkel. 

Most úgy tűnik, az MTA vezetése, élén az elnökkel, Lovász Lászlóval kitart. Ez onnan sejthető, hogy a konzervatív tudósokat tömörítő Professzorok Batthyány Köre pénteken - mintegy mediátori szerepet felvéve - beszállt, és felvetett egy harmadikutas megoldást.

Bár a PBK elképzelése nem sokban különbözik a kormány tervétől - a kormányzatnak minimum egyenlő befolyást biztosítana a források felett az MTA vezetése mellett -, valamiféle elmozdulás kitapintható. De nem is ez a lényeg: a felvetésre reagált Palkovics és Lovász is, hogy hajlandók tárgyalni. Lovász azonban csak akkor, ha Palkovicsék új, saját javaslattal lépnek elő, azaz a mostani programról  való további egyeztetést elutasította.

Hogyan lett a Magyar Tudományos Akadémiából az új CEU?

Ha a balodali forradalmaknak az a sajátjuk, hogy szükségszerűen sodródnak balra és onnan még balrább, úgy Orbán fülkeforradalmának is a folyamatos fülkésedés a jellegzetessége, azaz önmagához képest egyre szélsőségesebbé válik, mindent a végletekig központosít.

Jól jellemzi ezt, hogy - miután január környékén már látszott, hogy a hatalom nem tudja lenyomni az MTA torkán az átalakítást -, a kormány kedvenc publicistái beindultak, és válogatott jelzőkkel próbálták az Akadémiát úgy beállítani, mint ahol „az íróasztalukhoz ragaszkodó régi komcsik és liberálisok” dolgoznak, „akik a pártállami időkben bevették magukat egyetemre, tanszékre, kutatóintézetbe, és nyilvánvalóan onnan is fogják kivinni őket végelgyengülésben”. Erre elég csattanós választ adott az 1980-as születésű Szabó András Péter történész.

Mindenesetre jól mutatja, mennyire átgondolt és jószándékú átalakítás ez, ha előkerülnek a kormány politikai ellenségeinek szánt jelzők.

Jellemző a mai magyar kormány paranoid szellemi állapotára, hogy tulajdonképpen tényleg csak az idegesíti, hogy a kutatói hálózat néhány darabja nem eléggé kormánypárti és ezért megéri szétverni több ezer ember munkáját. 

Palkovics László miniszter és a PBK egyik tagjának február 3-ai telefonbeszélgetésének leiratából, amely először a 168 órában jelent meg, ez elég pontosan kiderül (a PBK egyik tagja összefoglalta a beszélgetést és ennek leirata jutott el hozzánk is):

„A CEU-ra azért hasonlít a helyzet, mert a CEU se hajlandó tárgyalni és
kölcsönösen elfogadható javaslatokkal előjönni, hanem elutasította a
tárgyalásokat, azután körbejárt külföldön és USA nagykövetségi támogatással mozgósította a sajtót, a közvéleményt ahelyett, hogy tárgyalásokon megegyeztek volna. Ez vezetett oda, ahol most vannak.

Az MTA esetében ezt el kellene kerülni.  Ezt mondta a HírTv-ben és ezt torzítva adta vissza a 444. Utalt az én emailemre, amiben kárhoztattam, hogy ebben a kiélezett helyzetben így nyilatkozik. Ajánlja, hogy nézzük meg az eredeti felvételt. Azt hadüzenetnek tekinti a kormány, hogy sorosista rendezvény volt az egyik MTA kutatóköizpontban. Nem érti, miért fordulhat ilyen elő, hogy engedhetjük, hacsak nem szandékosan provokálunk, ami felelőtlen egy ilyen időszakban.”

A dokumentumból nem mellesleg az is kiderül, mit lép a kormány, ha az MTA hajthatatlan maradna: egész egyszerűen átnyomják a parlamenten a szükséges törvénymódosításokat (ne felejtsük: jelenleg teljesen törvénytelen az ITM pályázata, hiszen az MTA-törvény hatályban van, a pénz az MTA-t illetné).

Amit egészen biztosan leszögezett Palkovics az ismeretlen Batthyány-körös professzornak:

1.) „az MTA köztestület semmilyen közvetlen befolyással nem lehet a rendszer működésére, annak függetlenné kell válnia, ahogy az MTA főtitkára és a  titkársága sem irányít, felügyel többé, ezt többször hangsúlyozta.”

2.) „Palkovics (...) bár szívesen átadná az átalakítást másnak, és megismételte, hogy a kormányban ő a legjobb barátja az MTA-nak, a többiekkel szemben nagyon  nehéz megvédenie.”

Nem úgy tűnik, hogy lenne hova hátrálnia a magyar reformkor szellemi örököseinek.

Címlapkép: Schöfft József - Széchenyi István, 1836 (részlet)