Kína szerint közel a megállapodás az USA-val minden új vám eltörléséről

külföld
2019 március 09., 13:24
comments 62

Megállapodás körvonalazódik a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokon minden olyan vám eltörléséről, amit a felek tavaly óta vetettek ki egymásra a kereskedelmi háborújukban – közölte Vang Sou-ven kínai kereskedelmi miniszterhelyettes az Országos Népi Gyűlés (parlament) éves ülésszakán.

A sajtóértekezletén azt mondta: „El kell érnünk egy olyan megállapodást, amiben eltörlünk minden új vámot, és ezzel lehetővé tesszük, hogy a kínai-amerikai kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok visszatérjenek a normális kerékvágásba”, mert a vámok kölcsönös növelése árt mindkét országnak.

Hszi Csin-ping kínai és Donald Trump amerikai elnök a decemberi argentínai csúcstalálkozójukon megállapodtak, hogy tárgyalássorozatot kezdenek a két ország kereskedelmi háborújának felfüggesztéséről, vagyis hogy 90 napig – ami alatt várhatóan sikerül megállapodniuk – nem vetnek ki további vámokat egymás áruira.

Trump és Hszi, 2017-ben Pekingben
photo_camera Trump és Hszi, 2017-ben Pekingben Fotó: Nicolas Asfouri/AFP

Megfigyelők találgatásai szerint Trump és Hszi még márciusban újra találkozik, de a felek egyelőre nem tudtak megegyezni abban, hogyan ellenőrizzék majd a leendő megállapodásuk pontjait. „Minden ellenőrzési mechanizmusnak kétirányúnak, igazságosnak és egyenlőnek kell lennie” – mondta a kínai kereskedelmi miniszterhelyettes.

Az Egyesült Államok eddig 250 milliárd dollár értékű kínai importárura vetett ki vámot, Kína pedig 110 milliárd dollárnyi amerikaira. A vámok lelassították a kínai gazdaságot, ami így tavaly csak 6,6 százalékos növekedést ért el, a legalacsonyabbat közel 30 év óta. A Kínába irányuló amerikai export tavaly 7 százalékkal csökkent, az USA-ba irányuló kínai export pedig 19,9 százalékkal esett vissza 2019 első két hónapjában. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.