A Helsinki Bizottság beperelte az Országos Bírósági Hivatalt, hogy kiderüljön, 2016-ban miért nem támogatták a különbíróságokat

jog
2019 március 12., 13:37
comments 34

A Magyar Helsinki Bizottság közérdekű adatigénylésben azt szeretné megtudni, hogy a bíróságokat irányító Országos Bírósági Hivatal (OBH) miért ellenezte az új közigazgatási bíróságok felállítását egy 2016-os tanulmányban, akkor még ugyanis élesen kritizálta az új bírósági rendszert, de ma már támogatja. A civil jogvédő szervezet szeretné megismerni a tanulmányt. Az is kérdés a közadatperben, hogy a közigazgatási bíróságokra kinevezett bírák pályázatait hogyan értékelték, és mekkora szerepet játszott a korábbi közigazgatási tapasztalat.

A 2020-tól felálló közigazgatási bíróságok sok embert érintő kérdésekről fognak dönteni, például kisajátításokról, adókról, rendőri túlkapásokról, tüntetésekről, milliárdos közbeszerzésekről és környezetvédelemről. A paksi atomerőmű engedélyeit például ezek, a kormány által irányított bíróságok tárgyalják majd, de szó van arról, hogy a választási ügyeket és a szavazatszámlálás ellenőrzését is ide teszik, illetve felmerült az is, hogy a közérdekű adatigénylések is hozzájuk kerülhetnek – írja a Helsinki Bizottság.

photo_camera Trócsányi László igazságügyi miniszter a kinevezés előtti meghallgatásán a Parlament európai ügyek bizottságának ülésén 2018. május 15-én. Trócsányi alá tartoznak majd a közigazgatási bíróságok, amik így nem lesznek függetlenek. Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

Az új törvénnyel a Velencei Bizottság is foglalkozik, március 15-16-án tárgyalják az ügyet, és a testület várhatóan pár nappal később közzé is teszi a véleményét. A kormány készül erre, májusra betervezték a közigazgatási bíróságokról szóló törvény módosítását.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.