Teljesen lebontották a balatonfüredi Brázay-villát, hogy szállodát építsenek a helyén

balaton
2019 március 12., 17:21
comments 165

„Úgy eltüntették a Brázay-villát, hogy nyoma se marad” - írja a balatontipp.hu, és a képeik alapján tényleg a földdel tették egyenlővé a balatonfüredi épületet. 

photo_camera Fotó: balatontipp.hu/Győrffy Árpád

A megsemmisített, kései Bauhaus-stílusú villát Brázay Zoltán iparmágnás  1938-ban kezdte építeni. „Az érdeklődők néhány év múlva már csodájára jártak a villájának és mintagazdaságának” - írja az épületet 2008-ban bemutató Route 66 blog. Idézik Tábori Kornélt, aki 1941-ben a Balatoni Kurírban azt írja a villáról, hogy „ez a Balaton mai architektúrájának legszebb alkotása”. Az épületet bemutató szerzők szerint „a Brázay-villa egyedülálló szépségének, hatásának éppen puritán egyszerűsége a titka, építtetőjének nem volt szüksége hatalmas bástyákra, cifra tornyokra és arany cirádákra; ez a ház egy huszadik századi polgár otthonának épült, igaz, az ország egyik első, gazdag polgáráénak”.

A Brázay-villa Tüdős Klára "Fény és árnyék" című filmjében, 1943 nyarán és 2008-ban
photo_camera A Brázay-villa Tüdős Klára "Fény és árnyék" című filmjében, 1943 nyarán és 2008-ban Fotó: Eiben István/Zoltai Péter

1944 őszén a Brázay család elhagyta a villát, az épületet a háború után államosították, pártüdülőként működött. Hogy ne zavarja a kommunista pártvezetőket, az épület freskóját - amit Protiwinsky Ferenc készített, és a reformkori Füredet elevenítette fel - el kellett tüntetni. A rendszerváltás után jóval derült ki, hogy nemcsak letakarták, hanem meg is semmisítették az alkotást. 

A közel négy hektáros terület a Brázay-villával és más épületekkel az ezredforduló után került a balatonfüredi önkormányzathoz. Az épület közben lepusztult, de egyáltalán nem volt menthetetlen állapotban. Keresték a hasznosítási lehetőséget, az önkormányzat szállodát tervezett az ingatlanra. A balatontipp szerint a nyilvános tervekben a villa mindig is megőrzendő, felújítandó épületként szerepelt, bár 2009. július 23-án az épületről levették a helyi védelmet. „Az indoklás szerint az épület nem képvisel olyan építészeti értéket, hogy a telek központi részén való megtartásával indokoltan csökkentse egy jelentős fejlesztés értékét.” A védettséget csak a park őrizte meg.

A terület hasznosítási lehetőségét a Barna Tiborhoz kötődő Brázay Invest Kft. nyerte el. Az ingatlanon tervezett munkákról a legutóbbi időszakban zárt üléseken tárgyalt a képvielőtestület. Miközben még egy 2014-es koncepciótervben is az szerepel, hogy a villa felújításával, rekonstrukciójával egy szolgáltatóházat alakítanának ki, 2016-ban pedig az időseknek magas színvonalú szolgáltatást nyújtó hálózat részeként szerepelt az épület, a végeredmény az lett, hogy lerombolták a villát. 

A balatontipp azt írja, hogy a közelmúltban módosult a Brázay Invest Kft. tulajdonosi köre. A lap szerint „ahogy a jól informált helyiek fogalmaztak: »a Barnát kinyomta a Lőrinc«. A hivatalos iratok ezt nem támasztják alá. A cégjegyzék szerint 2019 januárja óta a Kft. több mint 50 százaléka a jászberényi Birgés Tiboré, mellette még tulajdonos az ugyancsak jászberényi Pintér Judit és a füredi Czigle János”.

Megkerestük Balatonfüred polgármesterét, hogy tudomásuk van-e a villa lebontásáról. Kiderült, hogy igen és az szerinte rendben is van, mert kell a hely szállodaépítésre. 

Bóka István polgármester azt írta, hogy „a  balatonfüredi köznyelvben Brázay vagy Kádár-villaként ismert egykori MSZMP üdülő ingatlanának hasznosításával kapcsolatos döntéseket - a város üzleti érdekeire tekintettel - valóban zárt ülésen hozta Balatonfüred Képviselő-testülete. Ezen döntésekről a következő nyilvános ülésen tájékoztattuk a nyilvánosságot. Nem ismert előttem olyan döntés, mely alapján az idő közben erősen leromlott állapotúvá vált épületet fel kellett volna újítani. Ilyenről az ingatlan hasznosítására kiírt nyilvános pályázatban sem esett szó”. 

Bóka István szerint az ingatlanra kiírt „pályázati hasznosítás kiemelt célja a város turisztikai profiljának erősítéseként, a megvalósuló felépítmények több mint 50%-ában, új kereskedelmi szállás férőhelyek létesítése volt.” A győztes pályázóval nem írtak alá olyan szerződést, miszerint a villa, Bóka szerint „az egykori MSZMP üdülő” megtartandó vagy felújítandó lenne.

Az ingatlan birtokosa jelenleg is a Brázay Invest Kft. 

A Képviselő-testület által jóváhagyott elképzeléseik szerint a terület északi oldalán legalább 100 szobás szálloda, déli oldalán villa park valósul meg.
Bóka felidézi a balatontipp által is említett 2009-es döntést, amiben feloldották több más épület mellett a villa, megintcsak „egykori MSZMP üdülőként” emlegetett helyi védettségét. Ez alapján azt írja, hogy „önkormányzatunk tudomása szerint a jelenleg zajló bontási munkák hatósági engedély nélkül végezhetőek”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.