Hónapok óta panaszkodnak a pilóták a Boeing 737 Max robotpilótájára

külföld
2019 március 13., 06:01
comments 275

Legalább öt amerikai pilóta írásban is jelezte panaszait az amerikai légügyi hatóságnak (FAA) a Boeing 737 Max típusú, a vállalat eddigi legsikeresebb repülőgépeivel kapcsolatban, jelentette a Dallas Morning News saját nyomozása eredményeire hivatkozva. Cikkük szerint az Etiopian Airlines 302-es járatának vasárnapi, 157 halálos áldozatot követelő tragédiáját megelőző hónapokban töltötték fel a géppel kapcsolatos panaszaikat abba a szövetségi adatbázisba, ahova a pilóták az ilyen észrevételeiket feltölthetik.

A panaszok jellemzően a 737 Max robotpilótájára vonatkoztak, amely a leírásuk alapján főleg két esetben, fel- és leszálláskor, illetve akkor okozott problémákat, amikor a gép orra a levegőben lefele mutatott, miközben emelkedni próbáltak. Az Ethiopian Airlines 302-es járata, illetve fél évvel előtte az indonéz Lion Air 610-es számú járata is a felszállás során zuhant le, a gépek repülési adatai alapján mindkét gép erősen bukdácsolt a levegőben, folyamatosan változott emelkedési sebessége: hol meredeken emelkedtek, hol hirtelen süllyedtek. Pont erre panaszkodtak az amerikai pilóták is.

Egyikük még azt is megjegyezte, hogy a géphez mellékelt kezelési útmutató teljesen hasznavehetetlen volt. "Használhatatlan, már-már bűnösen elégtelen" - jellemezte az útmutatót a panaszos pilóta. A Lion Air gépének tragédiája után a Boeing elvben frissítette a robotpilóta szoftverét és az útmutatót, és megkezdte a pilóták továbbképzését is. A gyakorlatban az Ethiopian Airlines vasárnapi tragédiája után újra bejelentették, hogy frissítik a szoftvert, az útmutatót, és megkezdik a pilóták átképzését.

A pilóták panaszainak sok hatása nem lett. "Az FAA elemzi ezeket a jelentéseket, ahogy a további repülésbiztonsági adatokat is" - nyilatkozta a Dallas Morning Newsnak az FAA egyik regionális szóvivője, Lynn Lunsford. De ezek elemzése alapján az FAA keddi közleménye szerint nem találtak "rendszerszintű teljesítményzavarokat, így nincs ok rá, hogy a földre kényszerítsék ezeket a gépeket". Az FAA közleményében azt is állította, hogy más nemzeti légügyi hatóságoktól sem kaptak olyan adatot, amely indokolná ezt a lépést. Ehhez képest a világ más légügyi hatóságai mégis a gépek repülési tilalmáról döntöttek, a New York Times összesítése szerint a világban jelenleg működő 737 Maxok kétharmada nem szállhat fel.

A Boeing nem kívánta kommentálni a Dallas Morning News értesüléseit, csak annyit közöltek, hogy "rendületlenül bíznak a 737 Max típus biztonságosságában". (Via Fox News)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.