May szerint már nem lehetséges a megállapodásos kilépés a jövő héten

Theresa May brit miniszterelnök szerint a londoni parlament 2 év alatt sem volt képes egyetértésre jutni a brexit módjáról, és így az Egyesült Királyság már nem tud időben, vagyis jövő pénteken elfogadott Brexit-megállapodással kilépni az EU-ból.

Theresa May kilép háza kapuján, hogy a parlament ülésére igyekezzék.Fotó: WIktor Szymanowicz/NurPhoto

A konzervatív párti kormányfő hivatalosan kezdeményezte az EU-nál a brexit március 29-én lejáró határidejének június 30-ig terjedő halasztását. Korábban az alsóház kétszer is (előbb januárban, majd múlt kedden) nagy többséggel elutasította a brexit feltételrendszerét rögzítő, az EU-val tavaly novemberben elért 585 oldalas megállapodást.

May este a Downing Street-i hivatalából közvetített, a brit parlamentet élesen bíráló televíziós nyilatkozatában azt mondta, személyesen is nagyon sajnálja a brexit késedelmét, és teljesen biztos abban, hogy a brit lakosságnak is „elege van már”, és belefáradt a belharcokba, a politikai játszmákba. (MTI)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.