A légszennyezettség károsíthatja a hím ivarsejtek termékenységét

egészség
2019 március 25., 05:11
comments 87

A légszennyezettség káros hatással lehet a hím ivarsejtek termékenységére - ezt állítja egy vasárnap nyilvánosságra hozott új tanulmány.  

A kutatás első ízben bizonyította egérkísérlettel, hogy a nagyvárosi légszennyezettség károsíthatja a spermiumtermelést. A kutatás eredményeit hétfőn egy New Orleans-i konferencián ismertetik. 

A tanulmányvezető szerzője, a brazil Sao Paulo Egyetem kutatója, Elaine Maria Frade Costa elmondta, hogy levegőben szálló 2,5 mikron részecskeátmérőjű (2,5 PM) vagy annál kisebb mikroszkopikus por- és koromszemcsék az egerekben a herék sejtjeinek működéséhez kapcsolódó gének változását idézhették elő.

„A terméketlenségi arány világszerte egyre nő, és ennek egyik fő oka a légszennyezettség lehet” - mutatott rá a tudós.

A kutatás során a tudósok megvizsgálták az egerek heréit, és azok spermatermelését. Arra az eredményre jutottak, hogy a szennyezett levegővel az összes 2,5 PM vagy annál kisebb mikroszemcséknek kitett egérnél a herék csatornái, amelyek a spermiumot termelik, a károsodás jeleit mutatták. A születésük előtt, vagy után ilyen légszennyezettségnek kitett egerek spermaminősége egyaránt jelentősen rosszabb volt azoknál az egereknél, amelyek nem lélegeztek be ilyen szennyezett levegőt. A tanulmány szerint a herefunkciókra az volt a legkárosabb, ha a 2,5 PM szennyezettségű levegőnek a születésük után voltak kitéve az egerek.

A kutatók szerint ezeket a változásokat epigenetikai változások okozták. Az epigenetika az örökítő anyag működésére ható környezeti tényezőket vizsgálja, amelyek ugyan nem befolyásolják a DNS-nukleotidok sorrendjét, viszont hatással vannak a génkifejeződésre.

A szálló port a részecskék átmérője szerint csoportosítják: a 100 mikronnál kisebb szemcsék belélegezhetőek, de ezek nem jutnak mélyre a légutakban. A 10 mikronnál kisebbek túljutnak a garaton, a 4 mikron alattiak pedig bejutnak a tüdőbe, míg a 2,5 mikronnál kisebbek már egyáltalán nem, vagy nehezen ürülnek ki a tüdőből. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.