Miután McGregor bejelentette, hogy visszavonul, kiderült, hogy szexuális zaklatás miatt vizsgálatot indítottak ellene

Pár órával azután, hogy a 30 éves ír Conor McGregor közölte, befejezi a pályafutását, kiderült, hogy szexuális zaklatás miatt vizsgálatot indítottak ellene – írta meg a New York Times.

Conor McGregor 2018. szeptember 20-án.Fotó: Timothy A. Clary/AFP

A lap szerint a volt bajnokot januárban tartóztatták le, miután egy nő azt állította, hogy decemberben Dublinban szexuálisan zaklatta a férfi. Vádat nem emeltek McGregor ellen, de a lap forrásai szerint az ír rendőrség még mindig vizsgálatot folytat az ügyben.

McGregor ügyvédeinek szóvivője azt mondta, egy ideje terjed ez a történet, és nem világos, miért most írtak róla. Szerinte teljesen hamis az a feltételezés, hogy emiatt a pletyka miatt vonulna vissza a sztár.

Az utóbbi években MMA-s McGregor legutóbbi 2018. októberi meccsét botrányos körülmények között veszítette el az orosz Habib Nurmagomedov ellen, utána fogadkozott, hogy visszavágót fog követelni. (Guardian)