Majdnem minden fővárosi kerületben megegyezett a közös polgármesterjelöltekről az ellenzék

politika
2019 április 06., 07:40

Szombat délelőtt az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum képviselői bejelentették, kik lesznek a közös polgármesterjelöltjeik az őszi önkormányzati választásokon. Az LMP és a Jobbik egyelőre kimaradt a közös jelöltállításról, de a bejelentésnél hangsúlyozták, hogy készek tárgyalni, főleg az LMP-vel. Ferencvárosban és Soroksáron egyelőre még nem nevezték meg a közös jelölteket.

  • Az I. kerületben a Párbeszéd jelöltjét, V. Naszályi Mártát indítják.
  • A II. kerületben az MSZP jelöltje, Őrsi Gergely mögé állnak be.
  • A III. kerületben az MSZP-s Kiss László indul.
  • A IV. kerületben a Momentum jelöltjét, Déri Tibort támogatják.
  • Az V. kerületben az MSZP-s Tüttő Kata lesz a közös polgármesterjelölt.
  • A VI. kerületben a Momentum Soproni Tamást indítja.
  • A VII. kerületben a DK-s Niedermüller Pétert indítják.
  • A VIII. kerületben a Momentum Pikó Andrást kérte fel polgármesterjelöltnek, aki ugyanakkor civilként indulhat, de hivatalosan még nem fogadta el a felkérést.
  • A IX. kerületben, Ferencvárosban még nincs végleges döntés. A Párbeszéd képviselője azt mondta, több jó jelölt is van.
  • A X. kerületben az MSZP Somlyódy Csabát jelöli polgármesternek.
  • A XI. kerületben a DK László Imrét indítja.
  • A XII. kerületben a DK-s Élő Norbert lehet a közös jelölt.
  • A XIII. kerületben az évtizedek óta polgármesterkedő Tóth Józsefet indítja az MSZP.
  • A XIV. kerületben a főpolgármesterséget elengedő Horváth Csabát jelöli az MSZP.
  • A XV. kerületben Németh Angélát indítja a DK.
  • A XVI. kerületben a DK-s Nemes Gábor lesz a közös polgármesterjelölt.
  • A XVII. kerületben Gy. Németh Erzsébetet indítja a DK.
  • A XVIII. kerületben az MSZP-s Szaniszló László indul.
  • A XIX. kerületben az MSZP jelöltjét, Gajda Pétert támogatják a pártok.
  • A XX. kerületben a független Szabados Ákost támogatja MSZP.
  • A XXI. kerületben, Csepelen Takács Mónikát indítja az MSZP.
  • A XXII. kerületben a Momentum jelöltje, Havasi Gábor lesz a közös polgármesterjelölt.
  • A XXIII. kerületben, Soroksáron pedig a Momentum még nem nevezte meg a jelöltjét. Donáth Anna azt mondta, hogy itt akár az LMP-vel is készek megállapodni, ha jobb jelöltet tudnak állítani.

Viszont a Jobbik és az LMP nem látszik annyira nyitottnak. A bejelentés után a két párt közös közleményt adott ki, amiben azt írták: „A ma bemutatott polgármesterjelöltekkel és a mögöttük álló pártszövetséggel nem lehet leváltani a Fideszt, hiszen éppen ők okozták kétharmadot, és számos esetben a mai napig helyi szinten kollaborálnak a narancsuralommal. Ez a megállapodás nem a változást és nem az ellenzéki győzelmet szolgálja, hanem a parkolási maffiát és a korrupt szocialista világ túlélését.”

A Republikon Intézet is legfrissebb elemzésében arról írt, hogy a fővárosi kerületek felében van jó esélye az ellenzéknek az önkormányzati választáson. Ez alapján ötöt szinte biztosan a Fidesz vihet (I., V., XII. valamint a XVI és a XVII. kerület), de tizenegyben inkább az ellenzék áll jobban (VI., VII., IX., XIII., XIV., XV., XVIII., XIX:, XX., XXI., XXIII.), további hét kerület pedig billeg (II., III., IV. VIII., X., XI. és a XXII. kerület).

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.