Jövőre kezdik el építeni a Budapest-Belgrád vasútvonalat, de Szijjártó nem árulta el, ki nyerte el a megbízást

POLITIKA
2019 április 25., 20:04
comments 226

Szijjártó Péter Pekingben jelentette be csütörtökön, hogy eredményesen végződött a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender, kihirdették a győztest, egy kínai-magyar konzorciumot, és a kínált ár szerinte elfogadható.

A külügyminiszter a közmédiának elmondta, hogy május 25-ig megkötik a kivitelezési szerződést, amely akkor lép hatályba, amint a kínai Eximbank és a magyar kormány közötti hitelszerződésről is sikerül minden részletben megegyezni, ami várhatóan nyár közepéig megtörténik. A hatálybalépéstől számított öt éven belül pedig a teljes beruházás lezárulhat. Hozzátette, a tervek szerint az év végén, 2020 elején kezdődhet a kivitelezési munka. Az ugyanakkor nem derült ki, hogy konkrétan ki lett a nyertes. 

A Budapest-Belgrád közti vasútvonal eredetileg 472 milliárdosra tervezett, már inkább 750, kamatostul pedig már 949 milliárdos beruházás az optimista becslések szerint 2400 év alatt akár meg is térülhetne, és annyi járulékos haszonnal jár, hogy Budapestről újra annyi idő alatt lehet majd eljutni vasúton Belgrádba, mint a Monarchia idején. 

Szijjártó bejelentette azt is, hogy  a kínai és a magyar kormány közös munkacsoportot hoz létre a korlátozásoktól mentes kereskedelmi környezet létrehozása érdekében.

Megállapodást írtak alá a két ország közötti digitális fejlesztések területén történő együttműködésről is, a kínai vállalatok ugyanis vezető szerepre tettek szert a mesterséges intelligencia, a digitalizáció és a modern internetes alkalmazások területén. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.