A kormány azt akarja, hogy idén bontsák el a ferihegyi bádogterminált, de az új terminál csak 2024-re lesz kész

A Magyar Nemzet arról írt, hogy májusban lesz öt éve, hogy megnyitották kapuikat a diszkont-légitársaságok utasait kiszolgáló bádogépületek Ferihegyen. A lap szerint egyeztetések folynak a kormány és a Budapest Airport között a légikikötő tervezett fejlesztéseiről.

Az Európán belüli úti célokra repülő fapadosok utasai most a könnyűszerkezetes váróban tölthetik a boarding idejét: ezek kezdetben fém utasterelő kerítést és sörsátrakat jelentettek, amiket azután állítottak fel a reptér betonján, hogy a fapadosokat 2012 őszén, a Malév leállása után fél évvel átköltöztették Ferihegy 1-ről.

Munkások bontják a fapados járatok kiszolgálására épített ideiglenes terminált a Liszt Ferenc-repülőtéren 2017. január 12-én.Fotó: Kovács Tamás/MTI

A kormány Fürjes Balázs államtitkár vezetésével egy 77 pontos csomaggal érkezett, és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: december 31-ig el kell bontani a bádogterminált, különben akár rendeleti úton betiltják az épület használatát.

Csakhogy a fejlesztési tervekben 3-as terminálnak nevezett utasforgalmi épülethez csak idén készülnek el a tervek, és a 225 milliárd forintos beruházás csak 2024-ig valósulhat meg. (Magyar Nemzet)