2 milliárd dolláros tőkeemelésre készül a Tesla

külföld
2019 május 02., 13:22
comments 121

Az elektromos autókat gyártó, Palo Altó-i székhelyű cég bejelentette, hogy azt tervezi, hogy 650 millió dollár értékben törzsrészvényeket, 1,35 milliárd dollár értékben pedig 2024-ben lejáró, átváltható kötvényeket bocsát ki. Emellett minden vásárló 30 napon belül megemelheti 15 százalékkal az ajánlatának értékét, ami azt jelenti, hogy akár 2,35 milliárd dollárt kasszírozhat a Tesla, ami a tőkehelyzete megerősítésére és általános vállalati célokra kívánja felhasználni a befolyt összeget.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója 10 millió dollár értékben vásárol részvényeket.

A Tesla csütörtökön be is nyújtotta az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnek (SEC) az értékpapírokra vonatkozó bejegyzési nyilatkozatát.

A New York-i tőzsdén több mint 5 százalékos pluszban, 245,65 dolláros árfolyamon indult a kereskedés a Tesla részvényeivel csütörtökön, nyitás után egy órával 3,09 százalékos nyereségben forogtak a papírok.

Elon Musk már a múlt héten jelezte, hogy küszöbön áll egy tőkeemelés, miután az 1. negyedévet 700 millió dolláros veszteséggel zárta a vállalat, csalódást okozva a befektetőknek. Musk azt ígérte, hogy a 3. negyedévtől újra nyereséges lesz a Tesla tevékenysége.

Elemzők hónapok óta azt jósolják, hogy a Teslának friss tőkét kell szereznie, hogy finanszírozni tudja a terjeszkedési terveit, például a sanghaji gyár 7 milliárd dollár költséggel járó felépítését.

photo_camera Illusztráció: Guus Schoonewille/AFP

A Tesla arra számít, hogy idén 2-2,5 milliárd dollárt fordít tőkeberuházásokra, a következő két évben pedig évente 2,5-3 milliárd dollárt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.