Egy író meg akarta kérdezni az Origo újságírójától, miért írt róla lejárató cikket, de rendőrökkel vezettették el a szerkesztőségből

media
2019 május 03., 13:12
comments 281

Kassai Zsigmond író, a József Attila Kör Irodalmi Egyesület korábbi titkára péntek délelőtt megpróbált bemenni az Origo szerkesztőségébe, hogy megkérdezze, miért ír róla lejárató cikkeket a fideszes lap anélkül, hogy előtte bármiről megkérdeznék - írja a 24.hu. Nem jutott be.

A Kassai a lapnak elmondta, hogy az Origón március közepén jelent meg egy cikk a József Attila Kör elszámolásairól, amely tele van sugalmazásokkal, és az az állítás, hogy 150 ezer forintos fizetést kap egy támogatótól, szerinte hazugság is. Kassai szerint azóta próbál kommunikálni az Origo szerkesztőségével, legalább 17-20 e-mailt írt nekik, hogy szeretne megszólalni az ügyben, ha már a cikk megjelenése előtt nem keresték, de egyikre sem válaszoltak. Végül a cégjegyzékből kiderítette, hol működik a lap szerkesztősége, és odament.

A szerkesztőségbe azonban nem jutott be, mert a biztonsági őr rendőröket hívott, akik elvezették.

Kassai elmondta, a biztonsági őr leültette az aulában, ezután jöttek a rendőrök, akik az író szerint korrektek voltak, azt mondták, hogy segítenek feljelentést tenni, ha kéri, de kivezették az előtérből.

Előtte viszont még megkérdezték az őrt, hogy alkoholos befolyásoltság alatt áll-e az író. Ő Kassai szerint azt mondta, hogy igen. „Én pedig mondtam, hogy nem állhatok alkohol befolyása alatt, hiszen muszlim vagyok. Ezek után megkérdezte tőlem a biztonsági őr, hogy akkor robbanószer, szúró-vágó eszköz van-e nálam – mondta Kassai a 24-nek. Hozzátette, gondolkozik azon, hogy feljelentést tegyen-e.

Korábban a Momemtum politikusai is bementek már a lap szerkesztőségébe, amit az Origo zokon is vett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.