Megint könnyebb lett fegyvert tartani Brazíliában

külföld
2019 május 08., 02:12
comments 35

Ismét lazította a fegyver- és lőszervásárlás szabályait kedden kiadott rendeletében Jair Bolsonaro, Brazília radikális jobboldali elnöke.

Az új rendelet - melynek teljes szövegét még nem tették közzé - a bürokráciát hivatott csökkenteni a fegyverpiacon, emellett megnyitja a brazil piacot az importfegyverek előtt. Eddig ugyanis Brazíliában nem lehetett olyan külföldi fegyvert forgalomba hozni, amilyenhez hasonlót az országban is gyártanak.

Emellett az új elnöki rendelet jelentősen megemeli a vásárolható lőszerek számát is. Eddig fegyvertartók évente legfeljebb 50 lőszert vásárolhattak. Ezt most Bolsonaro 5000-re emelte. A nagy kaliberű és automata fegyverekhez, amelyeket csak a rendfenntartó erők tagjai használhatnak, 1000 lőszer vehető.

„A közbiztonság otthon kezdődik” - jegyezte meg Bolsonaro, amikor aláírta a rendeletet. Az elnök választási programjának kiemelt része volt, az országot sújtó burjánzó bűnözés elleni fellépés.

Az év elején, hivatalba lépése után két héttel Jair Bolsonaro már lazított a fegyverhez jutás feltételein. Eltörölte azt a követelményt, hogy aki fegyverhez akar jutni, annak a szövetségi rendőrségen igazolnia kellett, miért van szüksége lőfegyverre. A pszichológiai vizsgálat és fegyverhasználati képzés azonban továbbra is kötelező, ha valaki fegyvert akar vásárolni. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.