Az ukrán házelnök aláírta a nyelvtörvényt

nyelv
2019 május 14., 12:43
comments 51

Aláírta a kisebbségek által bírált ukrán nyelvtörvényt kedden Andrij Parubij házelnök azután, hogy a parlament elvetette mind a négy előterjesztést, ami a jogszabály visszavonására irányult.

Az ukrán mint államnyelv működéséről szóló törvényt a parlament április 25-én fogadta el. A törvénnyel szemben hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek minden eddigi nyelvi jogát, ugyanis a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát, az ukrán nyelv, illetve a szabályok megsértéséért pedig jogi felelősségre vonást, bírságot, a nemzeti szimbólumok meggyalázása esetén akár börtönbüntetést is kilátásba helyez.

A jogszabály visszavonását kezdeményező határozati javaslatokat a posztjáról leváltott, Oroszországba menekült Moszkva-barát volt elnök, Viktor Janukovics egykori híveiből álló Ellenzéki Blokk frakciójának tagjai nyújtották be. Az ülésen azt mondták, a nyelvtörvény szerintük sérti az alkotmány orosz és más nyelvek használatára vonatkozó részét. A törvény elfogadását szabálytalannak ítélték, mert szerintük volt olyan képviselő, aki más helyett is szavazott, és jelezték: az alkotmánybíróságon keresztül próbálják meg elérni a törvény érvénytelenítését.

A törvény visszavonására vonatkozó határozati javaslatokat végül csak 34 képviselő támogatta a szükséges 226 helyett. Ezután a házelnök bejelentette: elhárult minden akadály a törvény aláírása elől, és el is látta a kézjegyével. Azt mondta, a jelenlegi összetételű parlament egyetlen döntésének sem valósulhat meg a revíziója, legyen szó a nyelvtörvényről, a kommunista jelképek felszámolásáról vagy az önálló ukránortodox egyházról, mert szerinte ez a nép akarata. Parubij a jogszabályt ezután átadta aláírásra Petro Porosenko leköszönő elnöknek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.