Több 10 ezer ember tüntetett a cseh kormányfő ellen, akit a rendőrség EU-s pénzek elcsalásával gyanúsít

10 ezrek tüntettek kedden Prágában és néhány további cseh nagyvárosban Marie Benesová új igazságügyi miniszter és Andrej Babis kormányfő ellen, akit a rendőrség az uniós pénzekkel való visszaéléssel gyanúsít, és már javasolta a vádemelést is, de a főügyész, aki ezt a lépést megteheti, egyelőre nem nyilatkozott.

A mostani, sorrendben már a negyedik tiltakozás konkrét oka, hogy az ellenzék és a cseh sajtó többsége attól tart, Marie Benesová miniszteri kinevezésének legfőbb célja nyomást gyakorolni Pavel Zeman főállamügyészre, akinek döntenie kell a kormányfő elleni esetleges vádemelésről a Gólyafészek-ügyben. Benesová április végén lett az igazságügyi tárca új vezetője, miután az elődje a saját kérésére távozott.

A Gólyafészek szabadidőközpontot építtető cég korábban az Agrofert holdinghoz tartozott, aminek egyetlen tulajdonosa Andrej Babis volt, de a szabadidőközpont építéskor, 2007-2008-ban a cég ismeretlen tulajdonba került, és kisebb vállalkozásként jogosultságot szerzett az ilyen vállalatoknak kiírt EU-támogatásra. Ha a Gólyafészek az Agrofert része maradt volna, nagyvállalatként valószínűleg nem kapott volna EU-s támogatást. A cég a pályázatban megszabott határidő letelte után újra az Agrofert része lett. Az építtető cég utódja, az Imoba tavaly júniusban már visszafizette az államnak az 50 millió koronás (623 millió forint) támogatást. A rendőrség egy hónapja a vizsgálatait azzal zárta, hogy csalás történt, és javasolta az érintettek (Babis, felesége, fia és sógora) elleni vádemelést.

A Benesová és a Babis elleni tüntetéseket a Million chvílek pro demokracii (Millió pillanat a demokráciáért) nevű civil társulás szervezi. Andrej Babis újra azt mondta: a személye elleni politikai kampányról van szó.

Kormányellenes tüntetők még a május 6-i tüntetésen.Fotó: Michal Cizek/AFP

Míg az előző három tüntetés a prágai Óvárosi téren volt kb. 15-20 ezer résztvevővel, addig a Vencel téren a szervezők szerint most kb. 45-50 ezren gyűltek össze. A szervezők éppen azzal indokolták a tüntetés helyszínének megváltoztatását, hogy a Vencel téren többen férnek el. (MTI)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.