Több mint 2000 ember vonult fel Hongkongban a Tienanmen téri mészárlásra emlékezve

külföld
2019 május 26., 15:10

Több mint 2000 ember vonultak fel Hongkongban, hogy megemlékezzenek az 1989-es Tienanmen téri események 30. évfordulójáról – írta meg a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap.

A rendőrség becslései szerint a felvonulók száma elérte a 2100 főt, ami az utóbbi négy évben tartott megemlékezések legmagasabb létszáma, de messze alulmarad a 20. évforduló résztvevőinek számától, ami 2009-ben a szervezők szerint közel 8000 volt.

Az eseményt 1990 óta minden évben megrendezik Hongkongban, az időpontja pedig változatlanul a június 4. előtti vasárnap. (Most még egy vasárnappal korábban tartották.) Június 4-én gyertyákat gyújtanak a hongkongi Viktória Parkban, és közös virrasztást tartanak a Tienanmen téren lemészárolt áldozatok emlékére.

A 2018-as virrasztás
photo_camera A 2018-as virrasztás Fotó: Anthony Wallace/AFP

A pekingi keményvonalas kommunista vezetés utasítására a kínai hadsereg 1989. június 4-én nekilátott a Peking központjában található Tienanmen tér kiürítésének, amit április óta elfoglaltak a demokratikus változásokat követelő tüntetők. Az erőszakos művelet halálos áldozatainak száma máig ismeretlen, mivel a történtek Kínában azóta is tabunak számítanak. A becslések pár száz és 3000 közé teszik a meggyilkolt emberek számát, de az akkor Pekingben állomásozó brit nagykövet 2017-ben előkerült titkos távirata szerint 10 ezer halottja volt a vérengzésnek. Kínában az eseményekkel kapcsolatos megemlékezéseket és megnyilvánulásokat szigorúan tiltják.

A Hongkongban demonstrálók közül idén sokan a 2014-es Occupy Central mozgalom szimbólumaként elhíresült sárga esernyőket tartottak, utalva ezzel arra az öt évvel ezelőtti demokráciapárti mozgalomra, aminek a tüntetői (a szervezők becslései szerint közel 1 millió ember) 79 napra megbénították a kikötőváros központi részeit. Ezzel tiltakoztak az ellen, hogy szerintük Peking fokozatosan egyre szigorúbb ellenőrzés alá veszi az „egy ország, két rendszer” elve alapján egyfajta autonómiát élvező, különleges közigazgatási státussal bíró várost, ahol minél inkább igyekszik növelni a befolyását.

A felvonulók közül idén többen azért csatlakoztak az eseményhez, hogy kifejezzék a tiltakozásukat a törvényhozás által most tárgyalt és a közvéleményt megosztó, új kiadatási törvénytervezet ellen. Ha a javaslatot megszavazzák, Hongkong egyebek mellett kiadhat majd szökevényeket Kínának, Tajvannak és Makaónak is, amikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A város kormányzójának a kiadatási kérelem beérkezésekor jogában állna előterjeszteni egy elfogatási indítványt, amiről bíróság határozna.

Ettől a változástól sokan azért tartanak, mert úgy vélik, Peking könnyen a politikai aktivisták ellehetetlenítésének eszközeként használná a kiadatási lehetőséget. Jogvédők szerint a Kínának kiadott szökevények kényszervallatás, illetve önkényes fogva tartás áldozatává válhatnának.

A törvénytervezet ellenzői már többször vonultak utcára, április végén több ezer ember demonstrált Hongkongban a javaslat elvetését követelve.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök két éve a Tienanmen téren koszorúzta meg a kommunisták hősi emlékművét, pedig a Fidesz 1989-ben még élesen tiltakozott a vérfürdő ellen. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.