„Egy bonyolultabb, de alapvetően mégis kényelmes Európa-párti, mainstream többség jött össze. Ez kevésbé izgalmas narratíva, mint hogy a populista erők elsöprik az EU alapjait, de ettől még úgy néz ki, hogy ez a választás eredménye.”

Így végződik a Guardian elemzése az EP-választások eredményéről, ami jól érzékelteti a hangulatot. Érdemes összehasonlítani ezt az öt évvel ezelőtti helyzettel, amikor a szélsőjobbos/szélsőbalos/rendszerellenes erők áttörése sokkal inkább sokkolta a saját hegemóniájában még lényegesen magabiztosabb mainstreamet. Pedig számszerűen a (Magyari Péter kifejezésével) brüsszelezők 2014-ben még jóval kevesebben voltak, azt az áttörést mégis inkább a válság jeleként értelmezte a sajtó is.

Azóta viszont teljesen megváltozott a hangulat, és az elmúlt években már sokszor arról volt szó, ezek az erők az EU alapjait is megreccsenthetik. És maguk a brüsszelezők is magasra tették ezzel a lécet: Orbántól Salviniig élet-halál harcról, Brüsszel bevételéről beszéltek.

Innen nézve pedig már érthető, hogy miért beszélnek most arról Európában, 

hogy nem történt meg a nagy populista áttörés.

(Még kérdéses, hogy ki tud összefogni kivel, mindenestül akár 115 helyük is lehet a Politico szerint, de a belső ellentétek miatt valószínűbb, hogy ebből több frakció lesz.) És miért számít eredménynek az, hogy azért mégiscsak az EU-párti marad az egyértelmű többség - öt éve ez a kérdés még fel sem merült volna. Salviniék nagyot nyertek Olaszországban, Marine Le Penék megelőzték Macronékat Franciaországban, és megerősödött a német AfD is - de ez így sem többség.

Ettől még igaz, hogy sokan fordultak el a hagyományosan legnagyobb frakcióktól, és hogy a néppárti-szociáldemokrata kettős centrista dominanciája meggyengülni látszik. Az Európai Néppárt ugyan továbbra is a legnagyobb frakció lesz, de 221-ről 179-re csökkenhet a létszámuk. A szociáldemokraták pedig 191-ről 150-re fogyhatnak. Ez azt jelenti, hogy a zöldekkel vagy a liberálisokkal kell koalíciókat alkotniuk, és hogy bonyolult alkudozások-taktikázások jönnek a fontos EU-s posztok kiválasztása körül. Manfred Weber, a Néppárt csúcsjelöltje vasárnap azt mondta, „első és legfontosabb ígéretük, hogy nem hajlandóak együttműködni azokkal, akik le akarják rombolni Európát, és meg fogják védeni Európát a nacionalistáktól”.

Az EP-választás után a leggyakrabban emlegetett jelenség a zöld hullám, vagyis, hogy a klímaváltozás mostanra meghatározó téma lett, és ez egyértelműen átformálta a politikát is. A Zöldek 50-ről 70-re növelték képviselőik számát. A legnagyobb hatása ennek egyértelműen Észak-Európában (nem véletlenül indult innen Greta Thunberg karrierje is), és Németországban van, ahol a 30 alattiak között már toronymagasan a zöldpárt a legnépszerűbb. Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU vezetője is azt mondta, ez a választás mindenekelőtt a klímaváltozásról szólt. Kelet-Európára ugyanakkor egyelőre nem igazán terjedt át a zöld hullám, a magyar kormánymédia álláspontja szerint a témát Soros György tolja. 

Megerősödtek a liberálisok is (108 helyük lehet), még ha pont az egyik vezéralak, a francia Emmanuel Macron otthon kis lemaradással második helyre is szorult Marine Le Pen pártja mögött (23,3 - 22,1 százalék).

A Brexit-tragikomédia eddigi megkoronázásaként pedig az idén januárban alakult Nigel Farage-féle Brexit-párt nemcsak Nagy-Britanniában nyert, de az egész EP egyik legnagyobb párta is lesz. Úgy, hogy a célja az EU-ból való kilépés.

Az idei EP-választás az elmúlt 20 év legmagasabb részvételi arányát hozta. Átlagosan 50,95 százalékos volt a részvétel. Ráadásul ez volt az első alkalom az EP-képviselők közvetlen megválasztásának 1979-es bevezetése óta, hogy nőtt a részvétel az előző választáshoz képest - 2014-ben 42,61 százalék ment el szavazni. Azóta viszont az európai politika izgalmasabb lett.