Újra lesznek büfékocsik a balatoni vonatokon

Június közepétől nyár végéig tesztjelleggel újra közlekednek étkezőkocsik a balatoni járatokon - mondta el ma reggel Homolya „Hajóka” Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a Keleti pályaudvar karbantartásának befejezéséről a közmédiának adott interjúban.

Ezt az illusztrációt csatolták a közleményhezFotó: MÁV

A MÁV-START szolgáltatásfejlesztésnek köszönhetőn június 15. és augusztus 25. között, napi 16 (oda-vissza 8-8) balatoni vonaton étkezőkocsik is közlekednek a Déli pályaudvar és Keszthely között, olvasható a cég közleményében, ezzel a remekbe szabott mondattal együtt:

„Az intézkedéssel a vasúttársaság célja, hogy a változatos és megfizethető, streetfood jellegű étel- és italkínálat (pl.: csapolt sör, hamburger) által az utasok érezhető javulást tapasztaljanak a belföldi forgalomban nyújtott szolgáltatások terén.”

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.