Jegyzékben tiltakozik az MTA az innovációs minisztérium bedarálási szándéka miatt

Már hetek óta nem is egyeztet az Innovációs és Tehcnológiai Minisztérium a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatának jövőjéről az Akadémia, ezért az MTA jegyzéket írt a kutatóhálózatok végét jelentő törvénymódosítás előtt.

„Az MTA változatlanul fenntartja azt az álláspontját, amelyet 191. közgyűlésén hozott határozataival megfogalmazott: a kutatóhálózat maradjon az Akadémiánál, a Kormány céljait jobban támogató új irányítási struktúrával.”

Két napja az Index hozta nyilvánosságra azt a törvénymódosítást, amellyel a kormány erővel, a magyar tudós társadsalom akarata ellenére kiveszi az MTA nagy értékű kutatóhálózatát a kormány kezéből.

A tervezetből egyértelműen kiderült, hogy a kormány orosz mintára a saját gazdasági és politikai irányítása alá akarja vonni a kutatóhálózatot. Bár ettől sokan tartottak hónapok óta, már nem is kérdés, hogy mik a kormány szándékai.

Az MTA egy ideig megpróbált egyezkedni a kormánnyal, ám elmérgesedett a viszony a hajthatatlannak bizonyuló Palkovics László miniszterrel, így ezek az egyeztetések elmaradtak.

A törvénymódosítás ellen a Lendület Program is tiltakozott, amely kutatóhálózat legfiatalabb és egyik legsikeresebb csoportja.