Mike Pompeo amerikai külügyminiszter semmilyen bizonyítékot nem tárt a nyilvánosság elé, amikor csütörtöki sajtótájékoztatóján Iránt tette felelőssé az Ománi-öbölben, a világ egyik legfontosabb vízi útvonala, a Hormuzi-szoros közelében két olajtanker - a norvég Front Altair és a japán Kokuka Courageous - ellen elkövetett támadásért. Pár órával később az amerikai haditengerészet nyilvánosságra hozta egyik felderítő gépe felvételét, amelyen az látható, hogy az iráni Forradalmi Gárda rohamcsónakja megközelíti a Kokuka Courageoust, és egy katona eltávolít valamit az oldaláról. Az amerikaiak értelmezésében egy fel nem robbant mágneses tengeri aknát, amit az amerikaiak búvárjai is igyekeztek volna begyűjteni, mint bizonyítékot.

Irán tagadja, hogy bármi köze volna a csütörtöki támadáshoz. "Az hogy gyanús, az nem írja le eléggé, ami ma reggel történt" - írta még csütörtökön Mohamad Dzsavad Zarif külügyminiszter, más iráni illetékesek pedig arról beszéltek, hogy a támadás akár Irán regionális ellenfelei, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek provokációja is lehet.

Bő egy hónapja, amikor négy tankert ért hasonló támadás, ugyanő és John Bolton, Donald Trump nemzetbiztonsági főtanácsadója ugyanígy Iránt okolták, és ugyanígy nem adtak erre semmilyen konkrét bizonyítékot.

Pompeo és Bolton évtizedek óta határozottan militáns álláspontot képviselnek Iránnal szemben, amely nem kis részben az Egyesült Államok elmúlt három évtizedes közel-keleti tevékenységének köszönhetően erősödhetett regionális nagyhatalommá, kiterjesztve befolyását Libanonról Szíriára és Irakra is.

Az amerikaiak tehát azt állítják, hogy a két olajtankert mágneses aknákkal robbanthatták fel, a forradalmi gárdisták pedig egy fel nem robbant aknát tüntettek el. A Courageous tulajdonosa, a Kokuka Sangyo elnöke, Katada Jutaka ugyanakkor pénteki sajtótájékoztatóján azt állította, hogy a hajót "repülő tárgy" találta el. A japán kormány kabinettitkára pedig közölte, hogy országa egyelőre nem kíván hivatalosan állást foglalni az ügyben.

A videófelvételen kívül, ami csak azt bizonyítja, hogy az irániak levettek valamit a tankerről, Pompeo maga is elismerte, hogy   Irán bűnösségét egyelőre csak a felhasznált fegyverre és az alkalmazott módszerre alapozzák. Márpedig ez akár egy Iránnal szövetséges, de a teheráni vezetéstől függetlenül működő csoportra is utalhat. Ilyenből akad elég a környéken, Irán Irakban, Szíriában, Jemenben aktív harcoló csoportokat is támogat, és az Öböl térségének síita lakosságából bármikor tud toborozni hasonló csoportokat. Kérdés, hogy ezek alapján ennyi bizonyíték meggyőzi-e az amerikaiak szövetségeseit, akikben élénken él még a 2003-as iraki invázió emléke. Akkor az Egyesült Államok vezetői a hírszerzési értesüléseket alaposan eltúlozva és egyoldalúan értelmezve alapozták meg a hadüzenetet. Ebben már akkor nagy szerepe volt a most is nagyon aktív és harcias John Boltonnak. 

Mindezt félretéve azt feltétlenül el kell ismernünk, hogy bárki követte is el a támadásokat, egy ilyen akcióval aránytalanul nagy zavart képes okozni. A piacok egyből idegesen reagáltak a hírre, az olaj ára három százalékpontot emelkedett. Mindezt csupán a támadás helye indokolja: a Hormuzi-szoroson halad át a világ olajtermelésének csaknem harmada. A Perzsa-(Arab-)öblöt az Indiai-óceántól elválasztó átjárót egy, az Arab-félszigetből az öbölbe nyúló földnyelv, az iráni oldalon pedig egy kisebb öblösödés alkotja, nagyjából olyan, mint egy folyó kanyarulata. A hajózható részén a legkeskenyebb pontja alig szélesebb három kilométernél. Bár a szakértők az amerikai flotta jelenléte miatt azt elképzelhetetlennek tartják, hogy bárki ténylegesen le tudja zárni az átjárót, a tankerhajók folyamatos zaklatásával így is nagy fennakadásokat lehet okozni a globális olajkereskedelemben.

Főleg, mert igazából nincsenek alternatív útvonalak. Szaúd-Arábia ugyan pont a Hormuzi-szoros lezárásának veszélye miatt kiépített egy kelet-nyugati irányú olajvezetéket vörös-tengeri kikötőjéhez, Janbuhoz, de ezt meg a jemeni síita lázadók, a szintén Iránnal szövetséges, tőlük még rakétákat és drónokat is kapó huszik tudják támadni, ahogy azt a napokban meg is tették. És bár a Szuezi-csatornán át Európa felé nyitott az út, az ázsiai piacokra tartó tankereknek Jemen és Szomália partjainál is el kéne hajózniuk - előbbinél a huszik rakétatámadásai, utóbbiaknál a kalózok jelentenek komoly veszélyt.

Pompeo egyik érve amúgy az volt Irán bűnössége mellett, hogy az így próbálja felhajtani az olajárat. Ebben volna logika, ha amúgy Iránt nem sújtanák éppen amerikai szankciók, melyek részeként az Egyesült Államok idén visszavonta mentesítést azoktól az országoktól, amelyeknek korábban még megengedték, hogy iráni olajat vásároljanak. Fura mód Pompeo erre is hivatkozott, szerinte ugyanis Irán pont "a maximális nyomás kampány sikerei" miatt vált agresszívvé. Más kérdés, hogy Irán a Hormuzi-szoros elzárásával ugyan valóban elérhetné az olajárak emelkedését, de magát is elvágná a világpiactól - az iráni olaj javarészt szintén ezen az úton halad.

Amióta Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, nehéz megjósolni, hogy miből mi következhet. Bő egy hónapja, amikor négy olajtankert ért hasonló támadás, John Bolton egy repülőhordozó-harccsoportot és nehézbombázókat vezérelt a térségbe, hogy aztán Trump Pompeo füle hallatára alázza meg a következő kormányülésen, ahol azt is bejelentette, hogy esze ágában sincs háborúzni Iránnal. Pompeo, talán Bolton példáján okulva csütörtökön inkább a diplomáciai és gazdasági nyomásgyakorlásról beszélt.