Továbbra is sok dél-koreai turista jön Budapestre - nyugtat a Magyar Nemzet

Budapest változatlanul kedvelt a dél-koreai, illetve ázsiai turisták körében, a szállodák tapasztalata alapján a tragikus dunai hajóbalesetet követő kezdeti megtorpanás után folyamatosan érkeznek a koreai vendégek, bár a hajós városnéző túrákra szóló foglalásaikat nagy számban törlik - mondta el a Magyar Nemzetnek a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Flesch Tamás a lap szerdai számában kifejtette: hivatalos statisztikák ugyan még nem állnak rendelkezésre a májusi-júniusi időszakról, azonban úgy tűnik, hogy csupán közvetlenül a Hableány sétahajó balesete utáni napokban torpant meg az ázsiai küldőország lendülete, ahonnan az elmúlt időszakban éves viszonylatban 43 százalékkal nőtt a Magyarországra utazó turisták száma. A baleset utáni napokban elenyésző számban érkeztek lemondások a budapesti szobafoglalásokra, mostanra ez viszont egyáltalán nem jellemző. 

Véleménye szerint azt ugyanakkor nem lehet megjósolni, hogy a tragikus események, ha enyhén is, de mennyiben fékezhetik a dél-koreai küldőpiac növekedését 2019-ben. Ennek eddig elenyésző hatásait érzékelték a magyar szolgáltatók.

Hozzátette, hogy a dunai hajós városnéző utazások piacát várhatóan nem rázza meg mélyen a dél-koreai turisták elmaradása erre a szezonra, mert más országok utazói továbbra is megtöltik a kirándulóhajókat.

A szállodaszövetség elnöke a nyári szezonra érkezett előfoglalások alapján arra számít, hogy az idén is rekordév lehet a turizmusban. Budapestre a szállodák vendégeinek nyolcvan százaléka Európából érkezik, de a jövőben egyre meghatározóbb ázsiai beutazó turizmus is ígéretes bővülést mutat. (MTI)

Ha csak 300 forinttal támogatna bennünket...

... mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése. A 444 hosszú távú, stabil működése rajtad múlik. Olyanokon, akik hajlandóak a saját pénzükből áldozni, hogy Magyarországról ne tűnjön el a független újságírás. Ha szeretnéd, hogy a 444 oknyomozásai, elemzései és videói továbbra is a lehető legtöbb emberhez eljussanak, akkor támogasd a szerkesztőséget, akár csak egy kávé árával is!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.