Újraindulnak a BKK hajójáratai, átvizsgálták őket

Újraindul a menetrend szerinti hajóközlekedés a Duna budapesti szakaszán, miután feloldották a május végi hajóbalesetet követően elrendelt hajózási zárlatot - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A D11-es és D12-es hajójáratok csütörtöktől közlekednek a tavasszal érvényes munkanapi menetrend szerint.

Fotó: Jászai Csaba/MTI/MTVA

Hangsúlyozták: a hajózási zárlat idején a BKV teljes hajóflottája biztonságtechnikai ellenőrzésen esett át, a feltárt kisebb hiányosságok pótlása, a hibák javítása, illetve a visszaellenőrzés megtörtént. A járművek a szokott módon 100 százalékos felszereltséggel és hibátlan műszaki állapotban futnak ki újra a Dunára - olvasható a közleményben, amelyben hozzáteszik: két vízibusz tervezett karbantartása, valamint a BKV 130-as típusú hajó esedékes korszerűsítése jelenleg is zajlik, a karbantartás végeztével ezek a hajók is forgalomba állnak. (MTI)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.