Putyin örömére megint cselgáncs-világbajnokságot rendezne a kormány

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

Megpályázza a 2022-es felnőtt dzsúdó világbajnokság rendezését a kormány, derült ki a Magyar Közlöny keddi számából. Legutóbb 2017-ben volt házigazdája a versenynek Budapest, aminek apropóján fogadta Orbán Viktor a világszövetség tiszteletbeli elnökét, Vlagyimir Putyint. Emlékezetes: ezen a találkozón mondta a magyar miniszterelnök az orosz elnöknek, hogy

„Én úgy tudom, hogy te írtál is egy kis könyvecskét róla. Szoktak idézni belőle Magyarországon. »Vlagyimir Putyin azt mondta a dzsúdóról, hogy... azt mondta, hogy...«, mit lehet tőled tanulni, ellenfél tisztelete... Szokták idézni itt Magyarországon.”

Miközben Putyin könyvecskéje megsem jelent magyarul. 

Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

A most megjelent határozat szerint a kormány

  • 2020-ban 155 milliót szán a rendezésre, és 3 millió dollárt (850 millió forintot) a verseny jogdíjára,
  • 2021-ben 285 milliót a szervezésre, és szintén 3 millió dollárt (850 millió forintot) a verseny jogdíjára,
  • 2022-ben már 3,2 milliárdot a lebonyolításra, és 2 millió dollárt (570 millió forintot) a jogdíjra,

azaz összesen mintegy hatmilliárd forint költenének a versenyre.

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.