Nem játszhat 14 milliárdos új stadionjában a Vidi az Európa-ligában, mert veszélyes szuperbaktérium telepedett meg a vízhálózatban

sport
2019 június 28., 09:49
comments 151

A fehérvári klub a honlapján jelentette be, hogy mivel nem látják a garantáltnak a biztonságos mérkőzésrendezés körülményeit Sóstón, ezért a Zeta ellen július 18-ai Európa-liga selejtező első körének hazai meccsét Felcsúton fogják megvívni.

Az Index szerint ha továbbjut a Vidi, akkor a második meccset is albérletben fogják majd játszani, az izlandi Breidablik és a lichtensteini Vaduz párharc győztese ellen. 

Mint a klub írja: „a Székesfehérvár Önkormányzata által a mai napon kiadott közlemény is elismeri, a főépületben található öltözőblokkok nem használhatóak rendeltetésszerűen, így az üzemszerű és kockázatmentes működés nem biztosított a sportolók, a szakmai stábok, a játékvezetők és a mérkőzés szervezésében résztvevő egyéb szereplők részére sem. A közlemény továbbá úgy fogalmaz "az öltőzők használhatósága is biztosított lehet az első tervezett hazai mérkőzés időpontjáig" tehát pillanatnyilag nincsen garancia arra, hogy a probléma valóban megnyugtatóan megoldásra kerül.

Tekintettel arra, hogy klubunkat a józan ész és a felelősségtudat mellett az UEFA szabályzatai is kötelezik, nem vállalhatunk sem a lebonyolítást veszélyeztető, sem egészségügyi kockázatot, így a felcsúti Pancho Aréna került kijelölésre az Európa Liga 1. (illetve továbbjutás esetén a 2.) selejtezőkörének otthon adó stadionként.”

A héten derült ki, hogy antibiotikumokkal szemben ellenálló szuperbaktérium telepedett meg a Vidi FC új stadionjának ivóvíz-hálózatában. A tavaly átadott stadionban a pseudomonas aeruginosa nevű kórokozóval fertőzött víz folyik a csapokból. Ez a szokásos rutinellenőrzés során derült ki. Hogy a baktérium hogyan került bele a rendszerbe, azt egyelőre nem tudni. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.