Közmédia Timmermansról: Soros, Soros, SOROS

Média
2019 június 30., 16:25
comments 143

A közmédia a tőle várható frissességgel és sebességgel látott neki a Timmermans-ügynek, miután délután híre ment, hogy alighanem a szocialista frakciót vezető volt holland külügyminiszter lesz az Európai Bizottság következő elnöke. A magyar közszolgálati média saját és az Origo forrásaira hivatkozva elmondta, hogy 

Soros. 

A riportból mindenek előtt az derült ki, hogy a közszolgálatot nem érte váratlanul a fejleményt, felkészülten várták a vasárnap esti brüsszeli csúcsot, ahol alighanem döntés születik az Európai Bizottság elnöke mellett több más fontos uniós pozícióról. 

Az Origo nyomán a közmédia Híradójában elhangzott, hogy az uniós vezetők közül Timmermans találkozott legtöbbször Soros Györggyel, és nagyra tartja őt. Felrótták a szocialista csúcsjelöltnek azt is, hogy egyszer azt mondta: „Semmi kétségem afelől, hogy őszintén és igazán elkötelezett a szabadság, a demokrácia és a polgárainak egyenlő jogokat biztosító nyílt társadalom mellett. Ezt az elkötelezettséget magam is osztottam szakmai pályafutásom során, és az utolsó leheletemig ragaszkodni fogok hozzá." Elhangzott továbbá, hogy egyszer előadott egy teremben, amit Sorosról neveztek el.   

Az MTI eközben arról ír, hogy az Európai Néppárt  elnöksége „fellázadt” Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelölt ellen, nem fogadta el az EPP-elnök és a németek javaslatát. (Ami azért is érdekes, mert az EPP elnöke az a Joseph Daul, akinek Orbán Viktor épp vasárnap délután írt levelet arról, hogy mire készülnek a franciák és németek.)

A dolog hivatalos egyébként: Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár is jelezte az MTI-nek, hogy Soros. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.