Új aranysztenderdet vezetett be a fideszes öltözködésben az Alapjogokért Központ igazgatója

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ nevű propagandaszervezet igazgatója alákérdezős, EU-fikázó interjút adott a kormánybarát Hit Gyülekezete lapjának, a Heteknek. Az interjú tartalma teljesen érdektelen, abban Szánthónak olyan állításokat enged meg visszakérdézés nélkül az újságíró, mint az, hogy " Ursula von der Leyen megválasztásával – akit Merkel nem támogatott – a visegrádiaknak kisebb kormányválságot sikerült előidézniük Németországban" miközben a közismert valóság az, hogy von der Leyen konkrétan Merkel létező legszorosabb embere, 2005 óta minden kabinetjének tagja, aki nem egyszerűen egy a hozzá közelálló politikusok közül, hanem konkrétan a legrégebbi szövetségese. 

De nem ez az érdekes most, hanem a fotó, amivel az AK az interjút az Instagramon promózza és amivel Szánthó olyan kesztyűt, vagyis zoknit dobott a szervilisen öltözködő Fidesz-káderek arcába, hogy arra nehéz lesz mit lépniük:

Szánthó a 444 tudomása szerint nem akar itt megállni. Kormányközeli körökben azt rebesgetik, hogy a legközelebbi interjúját már  ilyen

Fotó: Julien Mattia/NurPhoto

ilyen

Fotó: Mirko Kappes/Picture-Alliance/AFP

vagy ilyen 

Fotó: NICHOLAS KAMM/AFP

öltözékben fogja adni, meg nem erősített információk szerint pedig azzal akarja végképp megnyerni a vonatkozó versenyt, hogy már elő is jegyeztette magát egy kisebb plasztikai beavatkozásra, ami után már nem is kell annyira figyelnie arra, hogy milyen színű ruhát vagy kiegészítőket vesz fel:

Illusztráció: Kiss Bence/444

Nem mi tehetünk róla, hogy ma ekkorát megy az Alapjogokért Központ, akiknek egy friss videójáról ezt és ezt a cikket írtuk.

Update: Időközben előkerült egy paparazzi-felvétel Szánthó következő interjújáról:

Illusztráció: Kiss Bence/444