Szíjj László saját nevére vette a Közgépet

PÉNZ
2019 július 23., 08:44
comments 45

Novemberben a 444-en írtuk meg elsőként, hogy Mészáros Lőrinc üzlettársának és barátjának, Szíjj László tiszakécskei vállalkozónak a cége, a Duna Aszfalt Kft. vette át a Fidesz egykori emblematikus építőcégét. 

A vállalat - az egykori Simicska-birodalomhoz tartozó megannyi másik céggel együtt - egész pontosan az egykori pártpénztárnok korábbi bizalmasán, Nyerges Zsolton keresztül került vissza a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe.

A Menedzsment Fórum most a Fővárosi Törvényszék cégbíróságán elérhető iratokra hivatkozva  azt írja, hogy nem a Duna Aszfalt volt a végállomás, hanem Szíjj személyesen, közvetlenül szerzett irányítást az építőcég felett. 

A Gazdasági Versenyhivatalnál a lap szerint múlt héten jelentették be Szíjj tulajdonszerzését, és a hivatalnál alig 5 nap alatt le is okézták az üzletet. A pontos eladó, tehát hogy volt-e még szereplő beiktatva a tranzakcióba, nem ismert, mivel a Közgép Zrt.-ként működik.  

A cég korábban több tízmilliárdos forgalma a Simicska-konfliktus alatt jelentősen visszaesett, és azt követően sem lendült fel. A Közgép ugyan 10,5 milliárdos saját tőkével bír, és kötelezettségállomány évről évre csökken, árbevétele azonban tavaly alig több mint 1 milliárd forint volt, és 314 millió forint veszteséget termelt. (Menedzsment Fórum)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.